2011. december 27., kedd

Összefoglaló - Christmas edition

Eljött ez is, sőt már el is múlt...
Érdekes tapasztalataim vannak itt a karácsonnyal kapcsolatban. 24-én nem sok minden történt, a család elment ugyan misére, de nem az éjfélire, szóval tényleg semmi különös nem történt aznap. Pedig nagyon szívesen megnéztem volna egy éjféli misét, mivel még sosem volt részem olyanban. No de a 25.-e, az már valami! Szerintem számukra akár ebből az egyetlen napból is állhatna a karácsony, mert nagyon az ajándékbontáson kívül nem csinálnak semmit. Várjunk csak, most jutott eszembe, hogy mit csináltunk 24-én. Este még sütöttünk sütit, amit utána mi díszítettünk ki cukorkákkal és színes frostinggal (nem jut eszembe magyarul; cukor+tojásfehérje keveréke) Santa-nak, azaz a Télapónak. De ennyi történt összesen. Na szóval 25-én reggel már 7-re lent kellett lennem, ugyanis a gyerekek nem tudtam aludni, mivel hogy ajándéknyitás volt. Én még soha, de soha az életben nem láttam ennyi ajándékot egy fa alatt... szívesen elfogadtam volna az árát az alattuk heverő cuccoknak, egy szemeszternyi (amerikai!!!) egyetemet biztos hogy ki tudnék belőle fizetni.
Karácsonyfa 15-ke táján

Reggel 7-től egészen 9-ig bontogatták az ajándékokat a gyerekek, meg mi is felnőttek. Habár az övékhez képest én hamar kifogytam belőlük :D :D De nem is gond, számomra úgysem erről szólt. Azt pedig teljesen meg tudom érteni, hogy nehéz személyreszóló ajándékot találni, mikor csak egy hónapja ismernek. Nekem is nehéz volt kitalálnom minek is örülnének. Úgy vettem észre, hogy örültek az ajándékoknak, persze azért az enyéim eltörpültek a többi mellett.
 Amin mondhatni hogy kiakadtam, az az volt amikor a kislány megkapta a mobilját. Ez csak azért lepett meg, mert erre a kérésére mindig azt a választ kapta, hogy nincs még neki szüksége rá, hisz csak 10 éves. És milyen igaz is ez... de úgy néz ki ezt csak azért mondták, hogy elaltassák a gyanút. A második sokk akkor ért, amikor a kislány megkapta a laptopját. Bizony jól olvassátok; laptopot kapott. Tudom, mostanság már nem nagy összeg egy-egy laptop, és itt most nem is azon akadok fenn, hogy mennyibe kerülhet, hanem hogy csak 10 éves.
Karácsonyfa 24-ke éjjelén
Nem azt mondom, hogy én nem használtam számítógépet 10évesen, de nem volt sajátom (no meg nagyon internet sem). Anyuka szintén kapott egy laptopot (az iPad mellé), a kisfiú meg millió Lego-t, azok a hatalmasok pedig igen csak súrolják, ha nem lépik át azt a 100$-os határt. De ahogy elnéztem ez normális. És van egy sejtésem, főleg ahogy a többi au pair beszámolóját is olvasgatom, hogy mindenhol így működik a dolog. És talán még azt kell, hogy mondjam, hogy ez a család még nincs is elszállva magától, és ahhoz képest két lábbal állnak a földön. Köztudott -és az orientáción is ezt hajtogatják- hogy azok a családok akiknek au pairjük van, azok általában azért a jómódúak közé tartoznak. Ez pedig erőteljesen alátámasztotta ezt. Mindezt csak azért írtam le, hogy lássátok milyen különbségek is vannak, nem csak hogy a magyar és az amerikai szokások mennyire mások, de az is feltűnő, mennyit változott a világ pár év alatt. Számomra olya fura, hogy igazából még csak 21 vagyok (a kislány alig 10évvel fiatalabb nálam) és mégis ez alatt a pár év alatt, mennyi minden változott. Nagyon felgyorsult a világ, és a mai gyerekek is nagyon hamar felnőnek. Mert belegondolva, hiába is akarná az ember azok szerint az értékek szerint nevelni a gyerekét, ahogy őt nevelték (és ahogy normálisnak tűnhet) egyszerűen lehetetlen, mivel ehhez ki kéne zárni a külvilágot teljesen. Igazából sajnálom ezeket a gyerekeket, és félek belegondolni, mi lesz majd az enyéimmel. Szerintem nagyon sokat veszítenek a gyerekkorukból... de hát nekik végülis ez a normális; lehet csak én nem tudok lépést tartani :)
Saját névreszóló karácsonyi zokni! :) Egy kis szütyőszerűség, Macy's kártya, Color me mine kártya, USA útikönyv, hógömb, szappan, és kis díszpanda a gyerekektől
Ajándékbontás után én visszafeküdtem aludni :D Egyszerűen nem bírtam ébren maradni, ráadásul a hideg is rázott. Csak idő kérdése volt, hogy mikor leszek már én is beteg. A gyerekek és a szülők után várható volt már. Szerencsére eddig még nem lettem rosszul, szóval egy kis tüsszögésen, reggeli torkfájáson kívül megúsztam a dolgot. Reméljük így is marad, igyekszem elejét venni a dolognak; már szedek is valami megfázás elleni cukorkát.
11 után aztán csak felkeltem. Nehezen ugyan, de sikerült emberi kinézetet varázsolnom magamnak, szóval útnak is indulhattam istentiszteletre. Nagyon tetszett a mostani. Természetesen karácsonyi volt, és egyfajta történetet adtak elő; a narrátor és a zenei darabok felváltva jöttek, szóval tényleg élvezetes volt. Néhol minket is belevontak és együtt énekeltünk. A figyelem középpontjából megint csak nem sikerült kikerülnöm. Ismét feltűntem a mellettem ülő férfinak, hogy ő bizony engem még életében nem látott. Na akkor kezdtem előről a történetem, hogy ki és mi vagyok, és hogy honnam jöttem, stb, stb. Mondjuk nagyon aranyos volt, mert egyfolytában azt hajtogatta, hogy ez mennyire lenyűgöző, és hogy milyen jó az angolom. A harmadik ilyen kijelentés után megmondtam, hogy annyira azért nem jó, csak folyton ezek a kérdések ismétlődnek, szóval már kész válaszaim vannak :D Ahogy beszélgettünk megjelent egy lány is a semmiből, és elkezdte kérdezgetni, hogy jól hallotta-e hogy magyar vagyok, ugyanis ő és a családja is azok. Jobban mondva a nagyszülők jöttek Magyarországról, és ők ugyan már nem beszélnek magyarul, de a szokásokat még igyekszenek tartani. El is újságolta, hogy töltött káposzta lesz a karácsonyi ebéd náluk. Hirtelen nagyon irigy lettem rájuk :D A hétvégén most már muszáj csinálnom valami magyart, mert elegem van ebből a monoton étkezésből. Miután ezt a kört is lefutottam, a férfi akinek először feltűntem bemutatott a feleségének, aki vitt tovább a püspöknek, aki vitt tovább az ő feleségének. Úgy éreztem magam mint valami kirakati árú, amit kézről kézre adnak, hogy csodálhassák. Nekem aki nem szeret a figyelem középpontjában lenni, mondhatni hogy eléggé megrázó volt :D
Amit Vivi is mondott, hogy a sztereotípia miszerint senki sem ismeri Magyarországot, az itt is megdőlni látszott. Hálaadáskor is találtam egy családtagot, aki járt már Budapesten, és most a gyülekezetben is volt egy nő aki 2éve járt ott, és elmondása szerint imádta, és gyönyörű város. Arról nem is beszélve, hogy a püspök fia Magyarországon szolgált missziót 2004-ben, szóval duplán izgatottak voltak. Sorban csak jöttek a kérdések, azt se tudtam kinek válaszoljak először és arra sem emlékszem tisztán mikor lettem meghívva a karácsonyi vacsorára, vagy hogy mikor mondtam igent arra :D Már csak arra kaptam fel a fejem, hogy kezembe nyomják a címüket és a telefonszámukat...
Hazamentem, elkéredzkedtem, majd megjelentem az Elton családnál (a püspökömnél). Elég hosszúra sikeredett a délután. Igaz, hogy fél4-re kellett ott lennem a megbeszéltek szerint, de közben jött egy telefonhívás a fiúktól, aki missziót szolgál, és karácsony alkalmával most hívhatta fel a családját. Természetesen megértettem, és nem is nagyon bántam; hagy beszélgessenek csak. Mondjuk ennek az lett a végeredménye, hogy felváltva kérdezgettek, mert amíg az apuka beszélt a fiúkkal, addig az anyuka faggatott, majd fordítva. Miután letudták ezt a fiúkat, megint feljött, hogy magyar vagyok, és hát ennek örömére fel kellett hívni a másik fiúkat, aki Mo-n töltött két évet. Majd egyszer csak odanyomták a telefont a kezembe, hogy teszteljem a fiúk magyar tudását :D Szerencsétlen gyereket sajnáltam, mert nem csak hogy nagyon fura volt a helyzet, de azért 6év alatt sokat felejt az ember, és nem hiszem hogy minden nap gyakorolni tudta volna a magyart :D De ahhoz képest tényleg nem volt rossz, az akkcentusa nem volt erős, egyszer nem értette meg hogy mit szeretnék, de át is ugrottam azt a részt, úgy tettem mintha minden rendben lenne. A szülők persze nagyon büszkék voltak, amikor megmondtam, hogy a fiúk átment a teszten :)
Aztán lassan a pulyka is megsült végre. Már épp ideje volt, mert csak egy fél pirítóst ettem addig az nap :D Nagyon finom, igazi krumpliból készült tört krumpli volt, sült pulykával, azzal a töltelékkel amit nagyon megszerettem Hálaadás során (ha olvastátok akkor emlékeztek, arra a kenyérkockákra, amik húsleves-szerűségbe vannak mártva, majd lepirítva) meg gravy mártással. Amit nem tudok leírni milyen is igazából... És a nap fénypontja a sütőtök pite volt tejszínhabbal :) Isteni, még ha bolti, akkor is :D Közben is jókat beszélgettünk. Az apuka biokémikus, egyetemi professzor az Ohio State University-n, szóval beszélgettünk az egyetemről, mondta hogy szokott magyar tudósokkal is találkozni különböző konferenciákon. Megint csak sokkoltam mindenkit amikor kérdezték, hogy mit tanultam itthon. Már ezért megérte arra a szakra jelentkezni (molekuláris bionika) :D A másik fiúk meg nemzetközi tanulmányokat folytat, szóval ő egész sokat tudott Magyarországról, az orosz elnyomásról, de még az 56-os forradalomról is tudott. Megbeszéltük én milyennek gondoltam az amerikaiakat mielőtt kijöttem, és most milyennek látom őket, hogy itt vagyok. És beismerték, hogy végülis igaz az amit róluk gondolunk, hogy kicsit fennhéjázók, és természetesen nagyon büszkék arra hogy amerikaiak, és ezt szeretik is hangoztatni. Na meg megjegyeztem, hogy nagyon rosszak földrajzból és a gyerekek elkényesztettek. Valamilyen szinten ők is beleegyeztek, hogy tényleg így van :D Észre se vettem, hogy hogy elrepült az idő közben. Este 7után mentem haza. Éppen a vacsora végére estem be az ajtón. Nekem teljesen ki is ment a fejemből, hogy esetleg ők is karácsonyi vacsorát fognak tartani (anyuka nem egy nagy főzős). Nem tudom miért, nekem egyáltalán nem volt karácsonyi hangulatom aznap (talán mert százágra süt a nap), ráadásul nálunk 24-én gyűlik össze a család, szóval ki is ment a fejemből, hogy itt 25.-ke a főfőfő ünnep.Csak utána kezdtem el gondolkodni, hogy remélem nem haragudtak meg rám, amiért nem voltam ott. Mondjuk most már úgy is mindegy, felesleges ezen agyalnom....
Persze ennek a gondolatmenetnek a hatására kicsit bűntudatom lett, úgy hogy nem jöttem fel a szobámba, inkább velük maradtam karácsonyi filmeket nézni. Szerencsére 9 után vége volt a moziestnek és mehettem aludni. Egész nap nyomott voltam, a fejem iszonyat nehéznek tűnt (nálam ez a betegség egyik első jele), úgy hogy jól esett végre pihenni.
Hétfő reggel legalább 11-ig aludtam, majd bedobtam egy adag mosnivalót, végre a saját ruháim is sorra kerültek :P Majd elmentem az anyukával, hogy hozzáadjon a családtagok listájához a rekreációs központban, hogy ingyen tudjam használni az ott lévő fitness eszközöket, uszodát, meg ilyeneket. Jó lesz már végre mozogni is egy kicsit, mert itt aztán nagyon sehova se lehet menni gyalog...még ha élvezem is nagyon a kocsikázást, néha akkor is hiányzik a gyaloglás. Emlékszem otthon mennyit gyalogoltam (Szolnokot utazótáskásva a vállamon hányszor keresztülsétáltam, na meg Szegedet is az utolsó hetekben). Kinéztem magamnak egy-két programot amire jó lenne elmenni majd, és megnéztem mikor van röplabda, de sajnos akkor én minden bizonnyal dolgozom este :( Kézilabdára meg itt esélyes sincs, főleg, hogy az amcsiknak abból megint csak saját változatuk van, aminek köze nincs az eredeti kéziladbához, de nagy valószínűséggel, arra gondolnának, ha bárkinek is megemlíteném azt hogy kézizni szeretnék. De majd kiderül, hogy mi hogyan fér bele majd az időmbe. Szerencsére a német lány családja is be van iratkozva ebbe a központba, úgy hogy ő is ingyen el tud járni majd, így legalább az elején nem leszek olyan kétségbeesett, hogy egyedül kell járnom :D
Csak ezt a hetet kell túlélnem, és igaz hogy nem dolgozom csak 4napot, de ez a 4nap intenzív lesz, így napi 10órában...kívánjatok jó sok playdate-et más gyerekekkel :D Mindjárt kelhetek... még szerencse, hogy most csak 9kor kezdek. Délután pedig megyünk a 'Color me mine'-ba. Ne aggódjatok a következő  bejegyzésben azt is megosztom veletek, mi is az pontosan :)
Remélem jól teltek az ünnepek otthon, erre a hétre is minden szépet és jót,
Pussz mindenkinek :)
Szilvi
utóirat: most, hogy már elmúlt karácsony gondoltam csak összeszedek pár karácsonyi képet :D

Képek Easton-ból, a hatalmas bevásárló "faluból". (Kivéve az első képet, mert az Columbusban készült, és az utolsót mert az meg a hátsó udvarunkról van.)




Nővéremnek sok szeretettel :)



Néha fagy, de néha még annyira sincs hideg. Itt éppen az volt, de úgy néz ki a vadludakat egyáltalán nem zavarja :D

Karácsonyi képek Dublinból. Megtaláltam az úgynevezett belvárost, aztán meg 23-án este megálltam pár helyen hazajövet fele, hogy készítsek egy két képet. Az utolsó kettő, a kocsma után, az a közeli szomszédos utcákban készült. Már legalább 3hete szemeztem velük, hogy valamikor csak meg kéne örökíteni azt is.













Egzotikus nevem van, mi? -Bino Silira Dona- :D semmit sem találtak el a nevemből, pedig szerintem annyira azért nem volt olvashatatlan anya kézírása...de mindegy, a lényeg hogy megkaptam :D
Anya pedig Mihaynel (Mihályné lenne, azt hozzátenném, de itt se sikerült eltalálni a vezetéknevet)
Ezzel tudtam átvenni a csomagot, amiben volt finom eperjó, na meg kolbász :D én csak poénkodtam, hogy küldjenek egy keveset, nem gondoltam hogy tényleg megteszik :) De nagyon örültem neki, sose élveztem még ennyire a hazai ízeket :)
Köszönöm szépen :] Mégegyszer millió puszi érte :)

Jut eszembe... Akik hamarosan jönnek ki au pairnek, megtennének nekem egy nagy szívességet? Hoznátok ki nekem légyszi hajfestéket? :D Az amcsiknak nem nagyon van normális vörös, vagy legalább is én még nem találtam egy boltban sem olyat ami akár egy kicsit is hasonlítana az én színemhez... Még ha viccesen is hangzik, komolyan gondoltam :D
Természetesen nagyon hálás lennék, és nagylelkűen viszonoznám ezt a szívességet ;)

2011. december 24., szombat

Az au pairkedés kellemes és kellemetlen részei...

Csütörtök óta itthon vannak a gyerekek téli szüneten. Rettegtem mi fog történni velem ezen a 2napon, és bele se merek gondolni mi lesz a következő héten. Nem volt annyira vészes, de tény, hogy egyszerűbb amikor a suliban vannak :D
Csütörtökön délelőtt sikerült összeveszniük a gyerekeknek, és a baj csak az, hogy nem tudom, hogy mit is mondhatnék nekik ilyenkor. Valamelyik fél meg fog sértődni rám. Pedig valahol általában mindketten hibásak, amikor veszekszenek. A helyzet a következő: Sean valószínűleg azt hiszi, hogy mindenki jobban szereti Noryt, mint őt, mivel Nory eléggé törekszik a tökéletességre, ezért természetesen jó jegyei vannak, mindig kész van időben és nem szereti a rendetlenséget maga körül. Sean persze közel sem ilyen, de ez nem is baj, csak mivel így többször kell rászólnom, hogy csináljon meg valamit, ezért gondolom nem esik neki jól, hogy állandóan az ő nevét hajtogatom nem pedig Nory-ét. A legnagyobb probléma, hogy Nory sokszor olyan hangsúllyal beszél Seanhoz, mintha kioktatná. Nem akar gonosz lenni, ő egyszerűen csak ez a típus; de Sean mindig azt mondja, hogy az. Ebből gondolom azt, hogy úgy érzi Nory mindig az orra alá dörgöli, hogy ő jobb nála (szerinte). Erre Sean ideges lesz, és erőszakos. Fiútól természetesen nem várok mást, mint hogy verekedéssel oldja meg a problémát, de akkor is nehéz még időben "elkapnom" őt, hogy megelőzzük azt, hogy lökdösődni kezdjen. (Kedd reggel, majd hogy nem szószerint összeverekedett a két gyerek.) De a kérdés inkább az, hogy az én türelmem meddig fog tartani. Mert most még próbálok pártatlan maradni, igyekszem megbékíteni mind a kettőt, anélkül, hogy bármelyiknek is azt mondanám, hogy igaza van, a másik volt a hibás.
Csütörtökön már kiborult egyszer a bili. Columbusban voltunk a COSI-ban. Olyasmi, mint a Csodák Palotája Budapesten, azaz ilyen tudományos dolgok vannak kiállítva, de gyerekeknek. Én élvezem ezeket a gyerek-dolgokat, mint mindig, ahogy pár éve a Csodák Palotáját és a Jövő Házát is. Egészen addig nem is volt baj, amíg ugyanazt akarták. Aztán egyszer csak Sean már nem akarta azt a kiállítási szobát megnézni, amit Nory, mert hogy ő azt nem szereti. És, hogy ő egy másik részleget akar megnézni. Hozzátenném, hogy egymás mellett volt a két részleg, és Nory is megakarta nézni azt, amit Sean, csak előtte meg szerette volna mutatni nekem az előtte lévőt. Szóval Sean megint mérges lett, hogy miért nem nézhetjük meg először az övét, és azután azt, amit Nory akar. Megint elkezdett volna lökdösődni (nem velem, hanem Noryval), mire is elvesztettem a fejem, és csak annyit tudtam mondani neki az előző kérdésre, hogy "azért mert én azt mondtam"valamint, megfogtam a karját, arrébb húztam Norytól és megmondtam neki, hogy megint kezd mérges lenni, jobb lesz ha most azonnal elsétál. Általában, ahogy az előbb is írtam, igyekszem értelmes választ adni, és megpróbálom őket jobb belátásra bírni, de most nem ment. Nem akartam nyilvános hisztit, nem akartam, hogy bármelyik is elkezdjen sírni, mert az azt jelentette volna, hogy vigasztalhattam volna, míg a másik dühös nem lesz rám, hogy nem az ő pártját fogom. Nem lenne ez olyan szörnyen nehéz, ha mondjuk én lennék az anyjuk. Sokkal természetesebb lenne, hogy hallgassanak rám, de én csak az au pair vagyok. Szerencsére még sosem kaptam meg tőlük ezt a mondatot. Sosem vágták még a fejemhez, hogy semmi jogom ahhoz, hogy "parancsolgassak", vagy akár bármihez is, csak tudom, hogy sokkal nehezebb elfogadni az ilyet egy -úgymond- idegentől, semmint a saját szüleitől. Ezen még sokat kell dolgoznunk együtt. Nory-nak meg kell tanulnia nem utasítgatnia a testvérét; Sean-nak meg kell tanulnia elsétálnia, kezelnie a dühét; nekem pedig meg kell tanulnom, hogyan maradjak higgadt és hogyan találjam meg a megfelelő szavakat. Ilyenkor nagyon nehéz, mert még ha meg is tudnám vigasztalni egyszerre mind a kettőt, keresgélnem kell a szavakat, és nagyon nem mindegy, hogy a szinonimák közül melyiket is használom, az az árnyalatni különbség nagyon sokat jelenthet ilyenkor. Erről majd beszélni akarok a szülőkkel, -már mint nem arról, hogy mikor milyen szót használjam :D - hogy, mit tehetnék ilyenkor, hogy elkerüljem, vagy ha már megtörtént a baj, hogyan is nyugtathatnám meg őket. Lehet, egy kicsit túlságosan is komolyan veszem ezt, hiszem nem az én dolgom a nevelés, de valahol úgy érzem, hogy amíg itt vagyok a családnál, az én felelősségem is helyes irányba terelni őket, arról nem is beszélve, hogy kezdem megszeretni őket -a család minden egyes tagját-, és szerentém ha ez a kapcsolat jól működne köztünk.
Tegnap jól indult a nap, TV-t néztek, számítógépeztek. Sajnálatos módon -a lusta au pairre nézve- csak napi 2óra képernyő-idő van, azaz ennyit tölthetnek napközben TV-nézéssel, számítógéppel, Wii-vel. Este általában még megnézhetnek egy filmet (persze csak most, hogy szünet van, amúgy hét közben nincs TV, Wii, laptop, semmi ilyesmi, max a fél7-es hírek), de a következő napokban akkor meg már nem vagyok ügyeletben. Délután már adódtak kisebb problémák. Megint csak az, hogy Sean nem akart valamit, amit Nory igen. Lehet pontosabb úgy fogalmazni, hogy nem akart valamit azért, mert Nory szerette volna azt. Pedig csak arról volt szó, hogy menjünk el a könyvtárba visszavinni a filmeket, és keresni pár új könyvet. Mindig elképeszt, hogy mennyit olvasnak, még a kisfiú is. Most éppen a Három muskétást olvassa (egyszrűsített verzióban, de akkor is!!!). Anyukának kellett rászólnia, hogy vagy jön velük, vagy otthon marad. Ekkora már szeretett volna jönni, és a röhej az egészben, hogy talált is jó pár könyvet magának, és vagy egy órát elvoltunk a könyvtárban. Csak elindulni nehéz...
Sajnos magamnak nem találtam semmit, mivel amit akartam, az éppen ki volt kölcsönözve. Nagyon szeretném végre elolvasni a Hunger Games (Éhezők viadala) 3. részét is a Mockingjay-t, mivel eddig csak az első 2 jelent meg magyarul, ezért csak azokat olvastam. De ha már kint vagyok, akkor szívesen megkerestem volna a harmadikat is. Fel is iratkoztam a listára, de egy-két hétbe biztosan beletelik, mire hozzám kerül a könyv. Az viszont teljes sokkhatásként ért, hogy se Douglas Adams Galaxis útikalauzát nem találtam bent, sem egyetlen egy Orwell könyvet, de még a Hunger Games első részét sem. Úgy hogy csalódóttságomban elhoztam egy Basic Grammar angol könyvet, csak hogy csekkoljam, hogy mire emlékszem még. De ez a könyv annyira alap, hogy inkább csak alátétnek használom a laptopomhoz...
Délután volt még egy kisebb összezörrenésünk, de azt vettem észre, hogy Sean haragja amilyen hamar jön, olyan hamar el is illan. Idővel biztos jobb lesz ez is, addig meg türelmesen várok és gyakorolom a konfliktus kezelés különböző módszereit :D
Tegnap este végre megvettem minden ajándékot!!!!!!!! Igen 23-án este 9-kor mentem el vásárolni :D A családom tuti, hogy fogja a fejét most, hogy miért kell mindent az utolsó pillanatra hagyni, de hát én már csak ilyen vagyok :)
Vacsora után (thai étterembe mentünk- igencsak egzotikus az én megszokott ízvilágomhoz képest, de legalább volt íze :D) mondtam az anyukának, hogy szeretnék elmenni az egyik lányhoz szülinapi buliba. Ami igaz is volt, csak azt a részt kihagytam előtte, hogy beugrom a Meijer-be megvenni a karácsonyi ajándékaitokat is. Majdnem két teljes órát bolyongtam az áruházban mire sikerült mindenkinek megvennem mindent. Tuti, hülyének fogtok nézni ha megmondom mennyit költöttem rájuk...  Összeszámolva majdnem 130$-ba kerültek az ajándékok. Hát na most mit mondjak :D Szeretek adni :) Persze abban is biztos vagyok, hogy egy au pair sem költött még ennyit a host családjára. De én úgy éreztem, hogy ennyivel igen is tartozom nekik. Nagyon sok mindent kaptam már tőlük, tényleg mindig mázlistának érzem magam, hogy hozzájuk kerültem. Mindenben segítenek és támogatnak, szeretek velük "lógni" a munkaidőm után is. Nem dolgoztatnak halálra, nagyon fair-ek velem szemben. Elvisznek magukkal sok helyre. Ha étterembe mennek, megyek velük; mentem velük Indiana-ba hálaadásra, aztán onnan elvittek Chicago-ba, fizették a Willis Tower-es jegyemet; még egyszer se fizettem benzint, pedig használtam már az autót saját célokra is; és a legújabb, az az hogy januárban megyek velük Arizonába nyaralni...
Ezek után ki az, aki nem próbálná meg valahogy viszonozni mindezt?!
A lényeg, hogy én úgy érzem, mindez semmiség ahhoz képest amit én kapok tőlük :)
A karácsony miatt egyáltalán nem vagyok lehangolt, de mondjuk olyan különösen izgatott se, szeretném persze, hogy jó legyen, de nem erőltetek semmi sem. Sosem volt a kedvenc ünnepem a karácsony, nálunk azért nincsenek meg azok a különleges családi hagyományok mint másoknál. Minden bizonnyal rosszul működöm, de mindig is baromi független voltam érzelmileg (kivéve a közeli barátaimmal szemben). Ami kicsit hiányzik, az a szaloncukor és a girland a karácsonyfáról, és a töltött káposzta-pogácsa-bejgli kombó az asztalról. Mondtam, hogy érzelmileg analfabéta vagyok, tessék ezt most be is bizonyítottam nektek :D Mondjuk ehhez hozzásegít az is, hogy én jól érzem magam az itteni családdal, és ezért sem érzem magam egyedül. Biztos, hogy más lenne a helyzet egy olyan családnál, ahol rosszul bánnak velem. De ez szerencsére nem így van, úgy hogy most lassan megyek is, meg nézem mik a terveik mára, holnapra, és az ajándékokat is ideje lenne a fa alá préselni :D
Képkeret a családnak közösen; hátmasszirozó "üléshuzat" az anyának; lábmasszirozó az apának; Ninjago Lego, Így neveld a sárkányodat könyv és Captain America póló a fiúnak; Anastasia DVD, Hercegnős fürdő- testápoló szett, és szívecskés hosszúujjú felső a lánykának :)
Ennyire futotta az én kreativitásomból :D
És tudom, azt mondtam, nem rajongok a karácsonyért, viszont irigylem azokat, akik igen :) És mivel nekik/nektek ez fontos, ezért szeretném ezeket a gondolatokat megosztani veletek. Mert remélem, hogy vannak akik találnak majd benne igazságot, egy ötletet, egy gondolatot, ami később kibontakozhat, vagy valamit ami eszükbe jutatt egy kellemes emléket!
Millió puszi, és ölelés,
Szilvi

Még egy utolsó gondolat tőlem...
Tudom, karácsony a leg-ek ünnepe, de próbáljuk meg beérni kicsivel is. Mondhatnátok, hogy mit papolok én itt, amikor épp tegnap költöttem el 130$-t a karácsony nevében, amikor kedves emberekkel tölthetem el ezt az időt, vagy amikor igazából nem is vagyok oda a karácsonyért. De én úgy érzem, hogy pont ezért kell túllépni mindezen és meglátni azt ami mögötte van. Találjuk meg azt, ami akár csak egy pillanatra is, de boldogásot tud nyújtani. Kívánom, hogy mindenki találjon rá arra amit keres, hogy legyen mibe kapaszkodni a nehéz időkben. Hogy, amikor az ember stresszes, akkor is legyen valami, ami mosolyt tud csalni az arcára. Hogy lássatok túl a jelenen, és tudjátok hogy hova tart. Hogy sose felejtsétek honnan jöttetek és mi mindent hoztatok onnan magatokkal. Hogy meglássátok milyen gazdagok is vagytok valójában; és ha valami akadályoz ebben, akkor magatok mögött tudjátok azt hagyni. Hogy tudjátok hol is van az igazi határotok, és hogy a lehetetlen csak akkor létezik, ha hisztek benne. Hogy mindig van lehetőség a boldogságra, csak erősnek kell lenni. És hálásnak a legapróbb dolgokért is, még ha azok természetesnek is tűnnek. Én nagyon hálás vagyok nektek és értetek, hogy követtek, és segítetek engem. Köszönök minden megjegyzést és bíztatást, minden egyes emailt, minden egyes alkalmat amikor ránéztek a blogomra.

Remélem minden úgy fog alakulni, ahogy ti szeretnétek, és valóra válnak az álmaitok.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

<><><><> <><> <><>
"Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot."
-Sri Chinmoy-

Egy újabb kellemes meglepetés

Tudom, hogy már sokadjára, de újból bocsánatért esedezem, amiért nem írtam. De ez most tényleg nem az én hibámból van. Az a fránya vírus igencsak megnehezíti a mindennapjaimat. Amikor már azt hiszem, hogy sikerült törölni, akkor megint visszatér és kezdhetem előről a tisztítási procedúrát. De hála kedves családomnak a héten megérkezett a telepítő CD, úgy hogy valamikor a héten újra is rakhatom a Windowst. Remélem ez véglel megoldja a problémámat.
Na de ott tartottam, hogy szülinapoztunk. Ennyit ugye már elárultam egy hete :)
Vasárnap születésnapom volt és ennek köszönhetően én kerültem a középpontba. Persze örültem, de aki ismer az tudja, hogy nem szeretek a figyelem középpontjában lenni. Mondjuk ez is csak annak tudható be, hogy érzelmileg analfabéta vagyok, azaz hiába örülök valaminek, azt nem igazán tudom kimutatni. Ezért félek előre a karácsonytól is :D
Sejtettem, hogy kapni fogok valami aprócska ajándékot, de nem gondoltam, hogy olyat is kapok amit még szerettem is volna kapni. A gyerekektől (igen, külön kaptam a gyerekektől és külön a szülőktől) egy órát kaptam, míg a szülőktől pihe-puha sálat és kesztyűt. Tudniillik sál-mániás vagyok, és hát igen a bőröndömbe bele kellett gyömöszölnöm 5sálat is, nem maradhatott otthon egy se :P És az órának is nagyon örültem, mert amúgy is terveztem egyet venni. Egyszer említettem még novemberben az anyukának, hogy majd szeretnék egy órát, mert az enyém tönkrement. És tessék emlékezett rá! Nagyon jól esik, hogy figyel is amikor beszélünk, nem csak bólogat. Délután elmentük egy koncertre, ahol Nory kórusa is énekelt. Azt hittem, hogy valami kisebb ünnepség lesz, kb olyan méretű mint mondjuk otthon, az általános iskolákban szokott lenni. Tudjátok, elénekelnek 5-6 dalt, aztán ennyi. De ez kicsit több volt, kicsit alulöltözöttnek is éreztem magam :D Közel két órás volt a koncert, és a gyerekek igazából vendégszereplők voltak, a helyi szimfónikus zenekar zeneszámai között. Miután összeszedtük Noryt, és az ajándékot amit a tombolán nyertünk indultunk is vissza Dublin felé, hogy elmenjünk vacsorázni a születésnapom alkalmából. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, mert a gyerekek nyűgösek voltak, és nem akartam, hogy az egész vacsora úgy teljen, hogy hol az egyikre, hol a másikra kelljen rászólni. De szerencsére csak azért voltak nyűgösek, mert nem ebédeltek rendesen. Szóval amint megérkezett a kaja, ők is rendben voltak, és kellemes hangulatban fogyaszthattuk el az ételt. Egy olasz étterembe mentünk. Nem mondom, hogy luxus-étterem, de magamtól valószínűleg nem ülök be oda. Annyira azért még se az én pénztárcámhoz való. Én azt hiszem tortellinit ettem, és örültem, mert végre normális étel volt előttem. Azt tudni kell az amerikaiakról, hogy a gasztronómiai kultúrájuk igencsak szegényes. Legalább is szerintem. Főleg akkor ha olyan válógatós gyerekekkel kell együtt enned, mint nekem :D Szeretem ha elmegyünk valahova, ahol végre mást is ehetek a mac&cheese és chicken nugets-en kívül. Vacsora után hazajöttünk, ahol azt hittem hogy vége a napnak, de nem mert még várt rám 4darab cupcake :) Ezt az egyet hiányoltam egészen addig; mármint nem pont a cupcake-eket, hanem azt hogy valamiféle torta legyen, vagy legalább valami sütemény. De úgy néz ki ez itt nem nagyon szokás. Helyette viszont kaptam azokat a nagyon finom cupcake-ket 3darab gyertyával (2- a 20-asnak és egy az 1-esnek) :D Így kell örökre fiatalnak maradni :)
"Gyerekeim" és a szülinapi "tortám" :)

Tudom születésnap volt, és a 21. ráadásul, de én nem bánom, hogy "csak" ennyi történt velem. Biztos valami izgalmasabb beszámolóra számítottatok, de csalódást kell hogy okozzak, tőlem ilyet nagyon nem nem fogtok kapni :D Sosem voltam az a nagy ünneplős típus, és sokszor minél jobban akarnám, annál kevésbe sikerülne jól ha partizni mennék. Nálam ez úgy működik, mint a szilveszter. Az ember erőlteti a jókedvet, a bulit, de közben lehet, hogy jobb lenne szolidabb körülmények között lenni olyan emberekkel akiknek a társaságát tényleg élvezi. Tudon, tudom unalmas vagyok... de legalább vicces :) (Ha ez nem jönne át az írásaimból, akkor sajnálom. Vannak emberek, akik nem fogékonyak az "én" humoromra, és hozzá kell tennem, hogy nem az ő hibájuk, sokszor tényleg eléggé elborul az agyam:D)
Igaz este el akartam menni a lányokkal vacsozni, meg filmet nézni. De túl későn értem haza, és nem volt már kedvem kimozdulni a házból újra. De másnap találkoztam az egyik dublini lánnyal, Juliana-val. Bementünk Columbusba, hogy beíratkozzunk a tanfolyamokra. Nekem nem sikerült még döntenem, mert nem akartam angol kurzus-ra menni; akár szükségem lenne rá, akár nem. És szerencsére az anyuka is erőltette, hogy igen is keressek mást, mert unatkoznék az angol órákon. És igaza van neki is, ha már fizet érte (500$-ig a család fizeti a kurzusokat), akkor ne csak kidobja azt a pénzt, hanem legyen is értelme. Szóval megtudtam, hogy mi kell nekem ahhoz, hogy normális egyetemi/fősikolai kurzusokat is fel tudjak venni, de sajna a téli szemeszterről már lemaradtam, de február 15-ig lehet jelentkezni a tavaszira, úgy hogy megpróbálkozom azzal. Nézegettem már miket lehetne felvenni, és eddig a kriminológia és a matematika tetszett a legjobban. De majd meglátom miket vehetek fel, és melyik milyen időpontban van. De addig is kénytelen vagyok angolra menni. A J1-es vízum egyik feltétele, hogy teljesíteni kell 6kreditnyi, vagy pedig 80órányi kurzust. Azt hallottam, a többi lánytól, hogy ha ez nincs meg az év végére, akkor utána nem jelentkezhtesz újból erre a vízumra, vagy egyéb vízumra. Én ezt nem tudom pontosan, mert eszembe se jutott, hogy ne teljesítsem, főleg ha már utána itt akarom folytatni a tanulmányaimat. Szóval január 9-én kezdődik elméletileg a téli negyed, és úgy döntöttem, hogy ha angol, akkor legalább legyen értelme. Ezért a Basic English for Health Care tanfolyamot fogom választani. Valószínűleg hasznosabb lesz, mint az hogy 55.-jére is az igeidőket próbálják megtanítani. Nem azt mondom, hogy olyan zseni vagyok angolból, de amilyen szinten nekem tudnom kell a nyelvtant, az már meg van. Egyeteni szinten meg nincs szükségem arra, hogy mondatot tudjak elemezni angolul (nem mintha ezt tanítanák ezeken a kurzusokon).
Már nagyon várom, hogy suliba járjak, mert szinte érzem, ahogy elszivacsosodik az agyam :D Annyira nem használom, és az, hogy csak az angolon kell gondolkodnom nem mozgat meg annyira. Lefáraszt, de ha használom más "részét" is az agyamnak, akkor nagy bajban leszek, amikor újra eljön az ideje az egyetemnek.
Kedden elmentem vásárolni Juliana-val és Chanel-lel. Gondoltam, hogy ha többen megyünk, akkor hamarabb találok ajándékot, bízván a 'több szem, többet lát' mondásban. De úgy érzem, hogy nekem inkább csak leszűkítette a látóköröm, és ahelyett hogy beszereztem volna minden ajándékot, majdnem vettem magamnak egy cipőt. De szerencsére azt mondta Chanel, hogy inkább jöjjünk vissza karácsony után, ha még mindig akarjuk a cipőket. Igaza volt, kb százezerszer bántam volna meg azóta, ha megvettem volna akkor. A héten egy hónapra elegendő pénzt költöttem már...
- Folyt. köv. -

2011. december 17., szombat

Visszatértem!!!! Vol. 2

Ott tartottam, hogy 11-ig aludtam vasárnap. Majd dél körül lenéztem, hogy ki is van akkor itthon. Természetesen megint csak Noryt találtam itthon, szülők sehol... Gondoltam remek, elvégre fél1-re a gyüli házban kéne lennem, különben megint elkések, de a gyereket csak nem hagyhatom magára. Szerencsére pont mire indulnom kellett volna apuka hazajött a futásból (hehe, ez de hülyén hangzik :D). Én fogtam magam, meg a kocsikulcsot és leléptem istentiszteletre, majd onnan egyből cluster meeting-re, azaz au pair találkozóra. Azért a gyüliben is elég vicces volt, mert megint csak én voltam az "új lány". Egy nagyon rendes, ámde "minden lében kanál" hölgynek (Nanette) feltűntem. Mondanom sem kell ez annyira nem nehéz, hiszen egyedül nekem van virító vörös hajam az egész gyülekezetben, és kezdem azt hinni, hogy egész Ohioban :D A lényeg, hogy megállított, hogy mi szél hozott erre, látogató vagyok-e, most vagyok-e itt először, új vagyok-e Dublinban. Mire én válaszoltam, hogy új vagyok én egész Amerikára nézve is :) Erre természetes jött a kérdés-sorozat; honnan jöttem,miért jöttem, mit csinálok itt, hol lakok most, jól érzem-e magam, szeretek-e itt lenni, stb.... Még ha néha zavaróak is ezek a kérdések, jól esett az érdeklődése, és az, hogy pártfogásba vett. Legalább nem éreztem annyira egyedül magam, és nem kellett azon töprengenem, hogy mennyire is nézhetek ki hülyén egyedül üldögélve ott. Bemutatott egy másik lánynak is (Dorothy), aki olyan 28 körül lehet, ha jól sejtem, és jó szorosan közre fogtak nehogy elvesszek :D Megadta a telefonszámát is, hogy ha bármi van, akkor csak szóljak neki. Estére pedig visszahívtak, hogy lesz egy Fireside (jön valaki, ad egy kisebb beszédet, van egy kis rágcsa, s végülis közösség összetartó hatása is van ezeknek a programoknak, bocsesz nem tudom jobban elmagyarázni). Megköszöntem a meghívást, majd szépen elindultam a cluster meetingre.
Szerencsére a counselor-ömmel (tanácsadómmal vagy mimmel) egy városban lakunk, ráadásul nem is annyira messze, és még útba is esett, tehát 10percen belül ott voltam és legalább a GPS-t sem kellett használnom. Jelentem én utálom a GPS-t és amilyen hamar csak lehet meg fogom tanulni mi hol van a városban, melyik út hova vezet. Igaz, hogy ha mondjuk Columbusba megyek, valószínűleg nagyon sokáig kell használnom még GPS-t, de itt Dublinon belül nem akarok. Sokkal magabiztosabb vagyok nélküle. Nem számít, jól tájékozódom és kész :) Szóval megérkeztem a tanácsadómhoz, jó pár lánnyal együtt érkeztem, de szerencsére nekem még jutott normális "parkolóhely". Bent már sok-sok innivaló és édesség fogadott. Csak tudnám mi ez a jég imádat az amerikaiaknál! Mindig teli tömik jéggel a poharat, akár 100fok van odakint, akár 0.
Elméletileg 2-re kellett volna menni, de egy-két lány épphogy az ajándékosztásra esett be. Bizony, mindenki kapott és adott ajándékot :) Vennünk kellett egy 10-12 dollár értékű apróságot, majd azt szépen becsomagolni és elvinni. Minden ajándékot betettünk középre az asztalra, majd húznunk kellett egy kártyát, és növekvő sorrendben elkezdtük válogatni az ajándékokat. Ám de csavar az egészben, hogy ki kellett bontanunk egymás előtt, így mindenki tudta, hogy mit kapott a másik, ezért amikor valakinek nagyon megtetszett a másik ajándéka lopni is lehetett, persze csak akkor amikor te következtél. És ha loptak tőled, akkor te is lophattál mástól elindítva ezzel egy egész lopássorozatot :D Szerencsére tőlem nem loptak, de én ezt nem is sajnálom mert úgy érzem az egyik legjobb ajándékot fogtam ki. Egy picinyke kis könyv, gyönyörű illusztrációkkal és oldalanként 2-3mondatos történetekkel, okosságokkal. Egyik kedvencem: "One day before breakfast, an orange rolled off the counter and escaped its fate, bounding happily through the kitchen floor. Filled with hope, the egg followed." Itt egy másik: "One wanted to share a life together. The other wanted to share two."
Jó kis ünnepi hangulat volt, és rájöttem, hogy végülis szeretek a lányokkal lenni, még ha jelen pillanatban nincs is senki akivel annyira nagyon jó barátok lennénk. Persze vannak akikkel többet lógok, mivel egy városban lakunk, de szép lassan ez is biztos ki fog alakulni :) És érdekes módon velük nem zavar (annyira) a beszélgetés. Tudom, hogy ők sem beszélnek helyesen ezért valahogy könnyebben megy. Bezzeg ha amerikaiakkal kell beszélnem egyből dadogni kezdek és keresnem kell a szavakat, valahogy a tudat, hogy ők helyesen ejtik ki a szavakat, és helyesen beszélnek feszélyez, de reméljük egyszer majd csak elmúlik ez is. 5körül mindenki hazament, mert Lori-nak újabb adag vendégserege érkezett vacsorára.

Nem is volt baj, mert 7-re nekem úgyis vissza kellett mennem a gyülibe. A szülők természetesen elengedtek, pedig aggódtam, hogy nem tetszik-ez nekik esetleg, vagy hogy valami mást terveztek volna, amihez mind a két autó kell nekik... Bizony jól látjátok, kicsi paranoiás vagyok :D
7-re visszamentem a gyülibe, sikeresen nem késtem el, de megint necces volt. (Nem tudom miért nem megy ez nekem. Szószerint elrohan mellettem az idő, én meg nem tudom utolérni sehogy se; végeredményül tuti hogy ezek miatt a blackout percek miatt vagyok mindig késésben.) Odabent nagy nehezen kiszúrtam Dorohty-t, így nem kellett egyedül üldögélnem megint. Shawn Bradley és felesége adott beszédet, mivel az itteni misszióelnök jóbarátai. Aki esetleg nem tudná ki az a Shawn Bradley, az szégyellje magát!!!! Ahogy én tettem :D Na jóó nem szégyelltem magam, de nekem ez nem volt olyan egyértelmű, mint az amcsiknak, max a magasságából sejtettem, hogy kosaras múltja lehet. És tényleg így volt. 229 cm magas úriemberről beszélünk, így tényleg kézenfekvő volt, hogy kosaras lehetett, ráadásul elég jó. 12évig játszott az NBA-ben. Érdekes volt hallgatni (meg látni is), szerencsére mindent megértettem, lényeges dolgok nem maradtak le. És újabb ismerősöket tudtam szerezni, ugyanis Nanette végig rohant velem utána a termen, és nagyjából bemutatott mindenkinek aki épp útba esett. A végére már nagyon elfáradtam, még a fejem is megfájdult. Ez a töménytelen mennyiségű angol nagyon megerőltette az agyam, és az hogy egész nap nem pihentethettem kicsit betett. Most biztos nevettek otthon, de mivel az még csak a 4. hetem volt itt, az Államokban még mindig elfáraszt az, hogy folyamatosan gondolkodnom kell azon amit én mondok, és azon amit nekem mondanak. De lehet csak én vagyok ilyen lassú az átállásban, ez van...És hozzátenném, hogy több mint 4hete nem használhattam a saját anyanyelvem senkivel sem idekint. És az, hogy mondjuk naponta felnézek facebookra; chatelek egy kicsit, vagy, hogy hetente egyszer-kétszer beszélek az otthoniakkal nem mondható soknak. Szóval ilyenkor igen is megengedem magamnak, hogy elfáradjak a gondolkodásban :)
Visszaemlékezve ennyi volt a vasárnapom, semmi más nem ugrik be. És kb az egész következő hetem ilyen volt. Nem történt velem nagyon semmi. Nem volt ugye számítógépem, egy kicsit használtam a host család gépét, de mivel nem szeretek se kérni, se nagyon hozzányúlni semmi személyes cuccukhoz elég sok időm maradt a semmittevésre. Annyi pozitívuma volt az egésznek, hogy volt időm elpakolni a szobámban, és esténként több időt töltöttem a családdal. Nem lett volna sok kedvem egyedül ücsörögni a szobámban tv-t bámulva.
Saját gardrób, és saját fürdőszoba...

Tudom elég kopárnak látszik, de igazából ez nekem fel sem tűnik;
elvégre koliban töltöttem az utóbbi 6 évemet :P
Meg ha nappal készítettem volna a képet, biztos másképp festene, és nem tűnne úgy, mint ha az ablakom egy feketelyukra nyílna, hanem a szomszédra és a tóra :D
Úgy hogy ennek köszönhetően ezen a héten elég sokat beszélgettem a családdal, amit úgy vettem észre nagyon ők sem bánnak, én meg igazából szeretek velük lenni. Persze néha sok a gyerekekből, de ilyenkor legalább látom azt, hogy a szülők hogyan kezelik őket. Annak pedig még sok hasznát vehetem, akkor amikor a gyerekek nem akarnak kijönni egymással.
Azt hiszem tényleg így teltek a hétköznapjaim. Ha esetleg eszembe jutna még valami, majd pótolom máskor.
Ezzel a bejegyzéssel már régóta tartoztam, bocsánat :)
Üdv Mindenkinek otthonra, és nem otthonra is!!!!!!!!!!!!
Szilvi

2011. december 16., péntek

Visszatértem!!!!!!!!!

Jelentem sikerült megmenteni a gépemet. Kisebb veszteségek értek ugyan, de még mindig nem olyan vészes, mint amire számítottam. A képeim meg vannak, a laptopom meg van. Ennél több nem is kell. Persze a kisebb veszteségek amikről beszéltem, az a külső vinyómon levő dolgokra utal. -Figyelem! Unalmas rész következik, akit nem érdekel a TV Világa az ugorjon egy bekezdést.- Ugyanis kellett vagy 20giga a képeimnek és ezért meg kellett "szabadulnom" a Saturday Night Live 36.évadától és a Family Guy 8-9. évadától, valamint elvesztettem a Flight of the Conchords két teljes évadát is :( Tudom ez nem nagy szám egy átlag embernek...na de mi van akkor ha én nem átlag ember vagyok hanem egy lány, aki minden este azzal szórakoztatta magát, hogy a sorozatait nézegette (sok esetben újra és újra) :D Na jóó, azért nem vagyok teljesen megszállott, csak annyira, hogy egyszerre legalább 15sorozatot kövessek, képben legyek a legújabb filmekkel is, és mindezeket meg is tartsam. Tudom, az én hülyeségem és ne is csodálkozzak ha nincs hely a gépemen semminek se, ha 13,8 GB-nyi Monty Phytons Flying Circus, 7évad Supernatural, 5 évad The Big Bang Theory, 7 évad How I Met Your Mother, 2évad Community, 2 évad Archer, jópár évad Family Guy, 4évad Eureka, 6évad Psych, 3 évad Dexter (tudom, le vagyok maradva vele), 2 évad Sarah Connor Chronicals, 1évad Alphas, 2 évad The Walking Dead, 2évad The Vampire Diaries, 2 évad Ugly Americans, az idén induló New Girl, 2 Broke Girls, Whitney és Suburgatory van rápakolva. Ezek nagy része pedig jelenleg is fut, szóval folyamatosan csak gyűlik és gyűlik... És akkor ne is beszéljünk azokról, amiket még el se kezdtem nézni, de már most 7évadnál járnak (lásd pl. Bones, Criminal Minds) valamint arról a nagy (tényleg hatalmas méretű) álmomról, hogy egyszer az összes CSI részt meg fogom szerezni. De nem ám a gagyi utángyártott Amerika összes nagyvárosában bepróbálkozó helyszínelőkről van szó, hanem az igazi és egyetlen szerelmemről, a Las Vegasiről. Hogy ezeknek mikor és hogyan kerítek sort még nem tudom, de ígérem meg lesz még mielőtt befejezem az au pair évemet itt. Bocsi, hogy ezzel untatlak titeket, de az előző listám elveszett a gép helyreállításánál, szóval úgy gondoltam ide pont jó lesz felírni; bármikor visszakereshetem, hogy épp mely sorozatokat is nézem :)
Na szóval visszatérve a való világba, hogy mi is történt velem az elmúlt 8napban...
Oh igen, na hát múlt hét pénteken nem voltam semerre sem, mert a szülők karácsonyi partit adtak az apuka munkatársainak és nekem a gyerekeket kellett szórakoztatnom. Ami azt jelentette hogy el kellett vinnem őket a McDonalds-ba vacsorázni. Utána mivel Sean nem akart elmenni se a Target-ba, se a Wallmart-ba, se sehova, hazamentünk. Pedig örültem volna, ha nem kell az egész estét a pincébe zárva töltenem. De sajnos kellett. Hazaértünk, bemutattak gyors mindenkinek. Mindenki köszöntött engem. Úgy éreztem magam, mint amikor a filmekben a csoport legújabb tagját köszöntik a terápián. Mindenki egyszerre, a lehető legmonotonabb hangon: "Hello, Szilvia!" Én meg álltam ott tehetetlenül, elejtve egy halk "hello everyone"-t egy alig észrevehető integetéssel megspékelve, hogy lássák milyen laza is vagyok én :D Majd levonultunk a pincébe, és a nálam tuti, hogy nagyobb TV-n (160cm vagyok, csak hogy el tudjátok képzelni miről beszélek) megnéztük a Cars 2-őt (Verdák 2). Mondanom sem kell, elképesztően élveztem, persze ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám másnap...
Én, okos felkeltem reggel 7kor, mivel hogy dolgoznom kellett. Vagy éppen nem... Csak azt felejtettem el megnézni, hogy oda van-e biggyesztve a 7-es mellé a pm. azaz hogy délután. És jelentem oda volt. Szóval felkeltem, de mind hiába. Utána nem is tudom pontosan mit csináltam délutánig azon kívül, hogy készülődtem az estére, ugyanis balett előadásra mentünk. Elképesztően kifinomult személyiség vagyok, mint azt láthatjátok :D Nem.. igazából, minden vagyok csak kifinomult nem. Magamtól eszembe nem jutott volna, hogy balettot nézzek. Nincs bajom a színházzal, sőt szeretek színházba járni, de a balett az más műfaj. Nagyon szép volt, élveztem és még tetszett is, csodálom azokat az embereket akik így tudnak táncolni, és a koreográfusokat akik ilyen kifejező koreográfiát tudnak összehozni, de a balett általában klasszikus darabokhoz nyúl. Az biztos, hogy műveltebbnek éreztem magam ezután a darab után, de van egy olyan érzésem, hogy a modernebb műsorokat jobban élvezném (valamint a musicaleket, azok a kedvenceim ugyanis). De a lényeg az, hogy jól éreztem magam, elmondhatom, hogy láttam A diótörőt (The Nutcracker), voltam a columbusi színházban, vezettem autópályán és megint a többi lánnyal lógtam.
Ami még érdekes volt ebben az estében az az, hogy ugye a jegy meg lett előre véve, és $28 nem kevés nekem. Csak hogy anyukával félreértettük egymást aznap. Ő azt hitte, hogy a darab vasárnap van, én meg azt hittem, hogy szombat reggel kell dolgoznom (ahogy, azt az előzőekben leírt is mutatja). Gondolkoztam mi legyen, hogyan is tudnánk megoldani úgy, hogy mindenki jól járjon. A szülőknek azért lett volna jó, ha maradok, mert ők el tudtak volna menni abba a karácsonyi buliba amibe hivatalosak voltak, én meg nem akartam kihagyni, hogy találkozzam a lányokkal, arról nem is beszélve, hogy nem kevés pénzem volt benne. Anyuka felajánlotta, hogy mehetek autóval ha gondolom. Én meg gondoltam :) Tehát az lett a vége, hogy mondtam az anyukáéknak, hogy elmegyek, elviszem a többi dublini lányt is ha nem gond, aztán amikor vége a darabnak egyből jövök haza, hogy ők is el tudjanak menni. Egy kicsi átfedés ugyan volt, mert nem gondoltuk, hogy ilyen hosszú lesz a darab (több mint 2órás volt), és mire kikeveredtem a parkolóházból 8óra is majdnem elmúlt már. Én meg azt mondtam, hogy 8-ra otthon leszek. Szóval jött egy feszített tempójú autópályás izgalom (csak azért izgalom, mert otthon nem igazán vezettem még autópályán, szóval ez nekem még nagyon új, valamint azért mert a besoroló sáv baromi hamar véget ér, sok helyen szinte egyből rávisz az autópályára, és azért ez ilyenkor izgalmas tud lenni, hogy beengednek-e vagy sem; persze általában igen). Fél 8ra otthon is voltam, de valószínűleg otthon lettem volna már negyedre is, ha nem kell hazavinnem a többi lányt is. Na mindegy, beestem az ajtón, a szülők szinte már léptek is ki a házból azon mód, de volt még lehetőségem, sűrű bocsánat kérés közepette elmesélni, hogy igen, szép volt az előadás. És itt jön a döbbenet!!! Az anyuka megköszönte, hogy hazajöttem a darab után és nem maradtam "bulizni". Mire én nagyon megszólalni sem tudtam meglepettségemben, csak annyit tudtam mondani, hogy én köszönöm, hogy egyáltalán elmehettem. De ennyi volt az egész, ők leléptek, én meg bevetettem magam a kanapéra, hogy Seannal filmezzünk. Eszméletlen volt megint csak :D Egy Lego filmet néztünk...fogalmam sem volt egészen eddig hogy a Lego filmeket is gyárt; habár igazából egész vicces volt, és nem tudom mennyire beteg ez a megállapítás, de szerintem egész helyes egy-két Lego figura. Eközben Nory az egyik barátnőjével játszott, akiért negyed 11re jöttek. Így Seant sem tudtam ágyba zavarni a film után, természetesen meg kellett várnom, hogy elmenjen a kislány. 10percre rá már a szülők is itthon voltak, és gyors lefektették a gyerekeket. Ezután én is gyors ágyba bújtam, és fel sem keltem másnap 11-ig...
...Folyt. köv. hamarosan. De most jönnek haza a gyerekek és 11-ig velük leszek...kivánjatok sok sikert és türelmet :) Kiváncsi vagyok ma vajon mit nézünk.
Pussz mindenkinek,
Szilvi

2011. december 12., hétfő

Csak gondoltam szolok...

Ugy nez ki megsem imadkoztunk eleg erosen. Sajnos nem sikerult megmentenem a gepem. Meg nem adtam fel minden remenyt, talan a kepeimet meg tudom menteni mielott elviszem szervizbe, vagy valahova. Kiderult szombaton, hogy a nemet lany apukaja szamitogepekkel foglalkozik, es azt mondta hogy majd megkedezi hogy megnezne-e az enyemet is. Mondta hogy az ove is meghalt egyszer de az apuka meg meg tudta menteni, szoval el meg a remeny. Viszont amerikai billentyuzettel egy elet lenne nekem osszehozni egy normalis bejegyzest ezert gondoltam szolok, hogy most ne nagyon varjatok tolem ujabb bejegyzest a heten (legalabb is nagyon remelem, hogy csak a hetet kell kihuznom gep nelkul). Elkepesztoen unalmas laptop nelkul az elet, minden nap meg nem akarok eljarni, mert akkor meg annyi a gyujtogeto eletmodomnak. Ajjj pedig ugy meselnek nektek :D Jo kis hetvegem volt, meg a gephiany ellenere is jol ereztem magam. Es sokszor magamra sem ismerek, igaz hogy lehet elvesztek minden dolgot a laptopomrol (hozzateszem hogy ez legalabb egy angliai, parizsi, 2 nemetorszagi ut, NYC, es Chicago, ballagas, gimis eveim vegen keszult kepeket jelent, plusz egy csomo kep a barataimmal toltott idokrol) es lehet hogy ki kell "dobnom" 300-400 dollart hogy vegyek egy uj gepet, megsem izgat annyira, hogy ezen sirjak. Persze sajnalom, es nagyon bannam a dolgot ha igy tortenne, de higgyetek el, hogy az otthoni Szilvi idegbeteg modjara orjongene ezen... Most meg beletorodtem, szep nyugisan varom a csodat, es el vagyok :)
Elozetesben csak annyit, hogy szombaton voltam Columbusban, par masik au pairrel elmentunk megnezni a Diotorot. Sose lattam meg balett eloadast, de ez szep volt. Nem lesz a kedvenc mufajom, de nem is utalom, ami azert nagy szam :D Majd vasarnap pedig cluster meeting volt, azaz au pair talalkozo es karacsonyi kiadasban :)
Remelem hamarosan mar kepekkel es ekezetekkel egyutt tudok majd jelentkezni.
Mindenkinek szep hetet, es gondoljatok neha ram, hogy sikerul-e megvaltanom a gepem vagy sem :)
Puszi mindenkinek,
Szilvi(A)-ahogy itt mindenki hiv :D

2011. december 8., csütörtök

"Csak dúdolom azt, hogy, jó! jó! jó! de jó nekem"

Csak eszembe jutott, ha már képek nincsenek, legalább legyen mit hallgatnotok, amíg olvastok:
Egy kis Ocho Macho a reggeli mellé. Fogyasszátok egészséggel ;)

         Itt Amerikában semmi sem egyszerűbb, mint elkölteni a pénzed. Persze ez minden országra igaz, de azt kell hogy mondjam otthon azért jobban meg tudtam tartóztatni magam. De remélem ez csak azért van, mert még mindig hat rám az újdonság varázsa.
A hétvégém nem volt felettébb izgalmas, de büszke vagyok magamra, hogy nem a szobában töltöttem, egyedül ücsörögve. Pénteken ugye nem dolgoztam, úgyhogy inkább ki is hagytam a reggelt. Igen, jól írtam, nem reggelit, hanem az egész reggelt. Fél12-kor döntöttem ugyan is úgy, hogy most már felkelek végre. Ebédelni nem nagyon ebédeltem, itt amúgy sem szokás főtt kaját enni ebédre, szóval nem nagyon számít. Nem tudom mit csináltam péntek délután, de nagy eséllyel semmit sem, mivel nem jut eszembe, hogy bármerre is jártam volna. Este fél7 körül jött értem a német lány, és elmentünk a közeli Dollar Cinema-ba, ami azt jelenti, hogy a jegy csak $2.50-be kerül péntek-szombat este, egyéb esetekben meg $1.25 vagy $1.75. Igaz, nem a legújabb filmeket adják, talán egy-két hónap csúszásban vannak, de ebben az évben amúgy is lemaradtam filmek terén; a megszokott 300 filmből idén szerintem csak 200-at láttam. A "Drive" című filmet néztük meg. A német lánynak nem nagyon tetszett a film, mivel vannak benne igen csak nyers és véres jelenetek. Az én tetszésemet elnyerte a film és Ryan Gosling is. Igen erősen gondolkodom, hogy amíg csak műsörön van, minden nap meg kéne nézni :) És nagyon örülnék, ha mondjuk egy Oscarral is díjaznák Gosling játékát februárban. Biztos vagyok benne hogy ez a film megosztja a nézőközönséget és csak kétféle vélemény fog létezni a filmről, senkit sem hagy hidegen. Az egyik fele (ahogy a német lány is) nem nagyon fogja megérteni miért úgy ábrázolják a szereplőket ahogy, és hogy a véres jeleneteknek is mekkora szerepük van, hogy igenis meg kell mutatni ahogy közelről szétlövik a lány fejét. A másik felének meg pont ezért fog bejönni (ahogy nekem is). Egyfolytában a Tarantino vagy a Rodriguez filmek jutottak eszembe, és mindehhez pluszba nagyon eltalálták a zenét és a színészeket is. Sose gondoltam volna, hogy Gosling ilyet fog alakítani. Én még a 'Notebook'-nál  (Szerelmünk lapjainál) lemaradtam :) Na mindegy is, ez volt a mai filmajánló. Mindez csak az én szerény véleményem, de olyan jól esik megosztani. Mert ahogy láttam, a német lány nem éppen az igényes mozizók közé tartozik. Tudom ez hülyén hangzik, hogy azt mondom valakire hogy igényesen mozizik (vagy, hogy éppen nem) de én imádom megbeszélni a filmeket miután megnéztem, hogy mi tetszett benne a legjobban, hogy a zene milyen volt alatta, hogy az operatőri munka milyen volt, és szeretem más filmekkel összehasonlítani. És szeretem, ha ehhez van partnerem is :) Egyszer majd találok itt valakit, akivel ezt is meg tudom majd tenni.
A filmezés után elmentünk még kajálni valami ausztrál steak-es helyre. Őszintén én még nem nagyon mertem megkóstolni a steak-et, mert nem annyira rajongok a marhahúsért, és amúgy is finnyás vagyok a húsokkal szemben, nekem az meg nem kell, hogy folyjon belőle a vér (nem a látvánnyal lenne bajom, de nem lenne gusztusom megenni). Ezért inkább maradtam a grillezett csirkénél barbecue szósszal és salátával. Amit pár másik au pairnél is lehet olvasni, hogy itt biza tényleg előfordul, hogy nem sütik meg a húst rendesen. És ezt most én is megtapasztaltam. De ettől függetlenül legyűrtem, ha már 12dolláromba került :D
Szombat reggel nehezen kapartam össze magam. Még mindig baromi gyorsan fáradok, valószínűleg azért mert hiába értem meg őket, fejben még lefordítom azt amit mondanak, és minden szavamon gondolkodnom kell mielőtt kimondom. Nagyon remélem, hogy hamarosan elmúlik ez. Ez az egyetlen ami visszatart attól, hogy 100%-osan jól érezzem magam. Ettől eltekintve nincs semi bajom :) Se honvágy, se levertség. Szombaton újra GPS nélkül vágtunk neki Seannal a nagyvilágnak, azaz Dublinnak. 9-től ugyanis kosármeccse volt. Hát én majdnem meghaltam a meccse alatt. Annyira édesek voltak :) A labda majdhogy nem nagyobb náluk, pattogtatni is alig tudják, de rohannak vele mint az őrült, hogy pontot szerezzenek. Megtaláltam köztük életem szerelmét is :D Szöszike és kicsivel hosszabb haja van, pont annyira, hogy állandóan a szemébe lógjon, ráadásul ő volt az egyik legügyesebb kosaras a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy oda lesznek érte a lányok pár év múlva. Azt hittem nincs zsánerem, de most kiderült hogy mégis van egy típus, ami kifejezetten bejön. Szőke kosarasok jelentkezését várom!!!! :P
Délután miután apukával és a gyerekekkel bejártuk a Costco-t (olyan mint a Metro-nagykereskedés) bementem a német és a brazil lánnyal Columbusba és hát... csodálatos egy város, első pillantásra szerelmes lettem belé :D Neeem, igazából csalódtam benne. Chicago után kicsit nagyok voltak az elvárásaim. De ahogy estefelé sétálgattunk a Downtown-ban a lányokkal, úgy kezdett megtetszeni. Biztos mindenki érzett már ilyet, amikor valamit nem a szépsége miatt szeretett, hanem pont az fogta meg benne, hogy olyan tökéletlen. Columbus nagyon is az. A belvárosban (=Downtown) mondjuk 4 vagy 5 felhőkarcolónak gúnyolt épület található, és vannak elhanyagoltabb részei is. Az est végére viszont én megláttam ezekben a szépet, és szeretném majd ezt képekkel is alátámasztani egyszer. Nem egy gazdag város, nincsenek hatalmas üzleti negyedei, nincsenek világszínvonalú turisztikai látványosságai de különleges arculata van, és hangulata... amit szerintem pont az ad, hogy nem olyan megfoghatatlan mint pl. New York volt nekem. Imádom NYC-t, de tényleg, és ott mindenféleképpen el fog tölteni az az érzés, hogy Amerikában VAGY. De az az érzés, hogy Amerikában ÉLSZ, az Columbusban fog megtalálni. Sokkal kézzelfoghatóbb az élet itt. Talán mert míg Chicagoban és NY-ban mindenkiről azt gondoltam, hogy turista, addig itt pont, hogy az itt élő és dolgozó emberekkel találkozom (meglepően [nagyon] sok a fekete, amivel nincs bajom, csak ugye szokatlan számomra). És valószínűleg bennem van az is, hogy ez az "én" városom, és mint mindig, most is az a legszebb és legjobb amit én birtokolhatok, a maga csúnyaságával együtt :)
A vasárnap gyorsan eltelt viszonylag. Este volt egy kisebb nem hivatalos cluster meeting, csak úgy összefutottak egy vacsora erejéig a lányok. Igaz, nem követek minden au pair blogot, de nem sok helyen olvasom azt, hogy egy cluster ilyen összetartó lenne. Majdnem mindig van valaki aki keres, és ha megyünk is valahova, ritka az hogy csak ketten-hárman legyünk. Általában mindig csatlakozik még vagy 3lány. Ennek örülök, mert legalább nem hagynak bepenészedni a szobám egyik sarkában :D
A hetem eddig megint jól telt, nem panaszkodhatom végülis. A kisebb összezörrenéseken kívül mindig sikerült túlélni a napot. Veszekedni igazából még sosem veszekedtem Seannal, én magam sem tudom, hogy vagyok ilyen türelmes. Nagyon régen az voltam, de aztán a kollégiumi évek eltüntették ezt a jellemvonásom. Lehet, hogy gyerekfelügyelet közben újra sikerül türelmet tanulnom? :D Na most mondjátok azt, hogy normálisan működöm :) Persze nem kiállhatatlan Sean, csak van amit 5-ször el kell neki mondanom, és még azután sem csinálja meg. De vannak már adu-ász megjegyzéseim, mint pl. "oké, nem kell hogy megcsináld, de emlékezz erre, amikor majd te kérsz tőlem valamit" vagy "ugye én is megszoktam csinálni neked a dolgokat amiket kérsz tőlem? akkor szeretném ha te is megtennéd". Vagy ha valami konkrétumról van szó, akkor valahogy úgy fogalmazok, hogy direkt az ellenkezőjét kérdezzem tőle. A múltkor nem akart elpakolni az iskolatáskájába, és már lassan menniük kellett volna a buszhoz. Láttam, hogy nincs bepakolva a táskája, de rákérdeztem azért, hogy észrevegye magát. Erre ő mondta, hogy készen van. Mire én csak annyit, válaszoltam, hogy "rendben van, csak nem tudtam, hogy ma nem visz ebédet, és nem viszi vissza a könyvtári könyveket". Eztuán persze, hogy elrakta a cuccait. Vagy amikor nem akarta abbahagyni a játszást, meg nem akart elpakolni az asztalról, hogy együnk... Megkérdeztem, hogy éhes-e. Ő azt mondta, hogy nem, szóval nem is terítettem meg neki. Majd amikor már szedtem Nory-nak az ételt, odajött ő is, hogy hol a tányérja. Megmondtam neki, hogy nem raktam ki, mivel azt mondta, hogy nem éhes. Erre már viszakozott volna, hogy ő nem így értette, de kénytelen volt maga el- és kipakolni, hogy leüljön enni hozzánk. Nem mondom, hogy mindig működik, de az esetek többségében sikerül valahogy rávennem. Vagy ha nagyon unom, és nincs kedvem beszélni, akkor csak simán elteszem helyette az asztalon hagyott mosatlant, ételt. Mint mindig, ezekben az esetekben is nagyon visszafog az, hogy nem tudom hogyan fogalmazzak pontosan. De én tényleg próbálkozok a beszéddel, még ha nehezen is megy néha...
Tudom sokat nyafogok a beszéddel kapcsolatban, de eléggé letör, hogy ilyen gyenge vagyok belőle. Azt hittem könnyebben fog menni. Soha nem voltam arcoskodó, vagy az a nagyon magabiztos ember, de nem hittem volna, hogy ilyen gondjaim lesznek. Nem kritikus a helyzet, nehogy azt higgyétek, csak nekem vannak nagyon magas elvárásaim magammal szemben (folyékony, akadozás nélküli beszéd-változatos szókincs-helyes nyelvtanhasználat). Úgy néz ki mindenkivel szemben toleránsabb vagyok, mint saját magammal :D
De, ahogy azt ti is láthatjátok ettől függetlenül jól érzem magam, egyre kevesebbszer akarok kétségbe esni. Nem mintha szoktam volna, de erős hajlamom van rá :) Ez az újabb hét az anyuka nélkül megint bebizonyította nekem, hogy képes vagyok végigcsinálni, és egyre jobban értékelem a szerencsémet, ahogy olvasom vagy hallgatom más au pair lányok történeteit. A brazil lány szokott mesélni a családról, ugyanis jóban volt az előző au pairjükkel, és ugyan tudtam, hogy a csaj hosszabbítani akart a családommal, de azt nem gondoltam, hogy tényleg ennyire szeretett itt lenni. Persze főleg annak tudható be, hogy nem vészes a munkabeosztás. Szerintem heti 35órát ha dolgozok, még úgy is ha nincs itthon az anyuka. Van olyan lány, akivel igenis ledolgoztatják a heti 45órát, akár szükséges akár nem. És a család is nagyon emberséges. Ugye az a kampányszöveg, hogy az au pair a család része, és úgy szeretik mintha családtag lenne. De ez nem igaz a legtökéletesebb családoknál sem :) Nálam sem, de én nem is várom el, hogy családtagként kezeljenek. Az ami most van köztünk nekem megfelel, és tudom, hogy idővel ez még jobb lesz. Hívnak, ha mennek valahová; ha családi program van, akkor is velük tarthatok, és érdeklődnek utánam, hogy vagyok. Arról nem is beszélve, hogy megköszönik ha elvégzem a munkám. Szerintem ennél többre nagyon nem is vágyhatok. Szerencsém lett és kész. Ez az egy nyugtat meg amikor arra gondolok, hogy: de hát ha vártam volna lehet hogy lett volna családom Californiában... De úgy néz ki nekem most itt kell lennem és nem Californiában. Biztos meg van ennek is az oka és lassan teljes mértékben elfogadom ezt.
ui.:Bocsánat, amiért képekkel most nem tudok szolgálni, de vírusos lett a gépem valahogy, és most nem szívesen csatlakoztatnám a kártyámat a laptopomhoz. Imádkozzatok értem, hgoy egyedül is megtudjak bírkózni a vírusokkal, és ne kelljen segítségért fordulnom senkihez sem, mert tuti, hogy pénzbe kerülne bárhova is mennék. Arról nem is beszélve, hogy nem akarom elveszíteni az össze képem, zeném, filmem, emlékem, ami a gépen van. Eddig is igencsak összekuszálta a vírus a programjaimat a gépen. Örülhetek, hogy ennyit is ellestem bátyámtól az évek során, amennyit most tudok. Nem is tudom mit csinálnék, ha ennyit se sejtenék a számítógépekről... Szóval ilyen problémával állok most szemben, de remélem hamarosan ez is megszűnik.

Szép reggelt Magyarország :]

Puszilok mindenkit, és köszönöm a bíztató megjegyzéseket!

2011. december 2., péntek

Egyből a mélyvízbe...

Ez a hetem viszonylag mozgalmas volt. Persze nem olyan szinten mint a múltkori :) Most nem voltam különösebben semerre sem, nem látogattam meg egy újabb államot sem. Viszont elkezdődött az igazi munka. Anyukának a munkája miatt vissza kellett mennie Washington D.C.-be (ez úgy 5-6hetente meg fog ismétlődni), szóval teljes készültségben voltam a héten. Kedden hajnalban ment el itthonról, de már hétfőn elkezdődött a szokatásom és már akkor is én vittem Seant kosáredzésre, és nekem kellett csinálnom a vacsorát. Mit ne mondjak tényleg nem nehéz itt főzőcskézni :D Taco volt, ami annyit jelentett hogy megpiritottam a húst, felöltöttem a kész szósszal, majd beletettük a kész taco shellbe ( kagylóformájú chips-szerű ropogós tészta) és daraboltam mellé egy kis salátát, meg paradicsomot. Hát ezt nem nagy szám összehozni, ahogy a héten az ezt követő kaják sem okoztak nagy fejtörést. Annyira mondjuk nem bánom, mert érdekes úgy összehozni, hogy közben el kell ugranom valahova valamelyik gyerekért. Na szóval kedden elment otthonról, és igaza volt Csillinek; tényleg sokkal jobb amikor nincs az anyuka itthon. Mivel akkor természetes, hogy őt zaklatják ha akarnak valamit és nem tőlem kérdezik meg. Reggel sem volt sok gond, pedig minden reggel rettegve megyek le, hogy na vajon ma Seant hogy veszem rá, hogy öltözzön fel még mielőtt a busz ideér, vagy hogy pakoljon el maga után a mosogatógépbe. De szerencsére nem volt semmi gond. Mindekét gyerek indulásra készen volt már 8:50-kor (9-kor kell kimenniük a buszhoz amúgy). Napközben a szokásos semmittevésem közepette eldöntöttem, hogy mivel anyuka úgy sincs itthon, és apuka hétfőn megmondta, hogy menjek vezetni nyugodtan, gyakoroljak, elviszem az autót. Az anyukával közös autót használunk, így eddig még ezért sem nagyon mertem hozzányúlni, de így hogy nem volt itthon sokkal bátrabb voltam mindenféle eszközhasználatban :D Kedden végre vezettem hosszabb távon is, és nem csak a suliig. Megkerestem a gyüliházat ahova majd járni szeretnék, majd hazamentem. GPS nélkül esőben ez is elég izgalmas volt azért :D Még otthon lecsekkoltam google maps-en, majd memorizáltam, készítettem vész esetére egy kis súgót, hogy melyik utakat kell használnom, aztán bepattantam az autóba és tettem egy kört. Hazafele gondoltam kipróbálok egy másik utat is, mert láttam, hogy van egy egyszerűbb is. Természetesen -mivel ezt már pusztán csak emlékezetből csináltam- az egyik utcán rossz irányba fordultam (bal helyett jobbra). De nem gond, nem esünk pánikba, követjük az ösztöneinket :D Minden bizonyára az össze fiú erre csak a fejét fogná, hogy ugyan miért tettem ekkora butaságot, miért nem fordultam vissza azonnal, hisz nőből vagyok és mint tudjuk így tájékozódási képességem 0. Ha általánosítunk akkor tényleg így kellene lennie, de én nem vagyok átlagos lány, főleg nem ilyen téren :) Szóval csak mentem, majd balra folrdultam, majd megnéztem egy másik kis település-szerűséget közben, egy újabb golf-pályát, majd meghajtottam a kocsikát egyszer külterületen is és csodák csodájára a gyerekek iskolájánál kötöttem ki végül :D Nem erre számítottam, de jobb is hogy oda lyukadtam ki, mert ekkor már nagyon kellett pisilnem, és az hogy félóra pluszt vezetgettem ESŐBEN csak még jobban fokozta az ingert :D De túléltem, ledobtam a kocsit, gyors elvittem a kutyát is egy körre a közeli parkba gyalog, hazajöttem és büszkén leültem skype-olni a nővéremmel :) Délután megint kocsiba pattanhattam, mivel a gyerekeknek ilyen hittanóraszerűségük volt, szerencsére mind a kettőjüknek, szóval közben nyugodtan megcsinálhattam a vacsorát is. Őszintén szólva tetszik, hogy ennyi programjuk van, sőt az se lenne gond ha még több lenne :D Én élvezném, és persze leegyszerűsítené a munkámat is rendesen.
Szerdán reggel megint minden rendben volt, és mivel olyan szépen ragyogott a nap az előző esti hóesés után (nem maradt meg, egyből elolvadt ahogy földet ért) megint elmentem vezetni. Most már kicsit konkrétabb céllal. GPS-em még mindig nem volt, szóval kezdhettem előlről; google maps, memorizálás, puskakészítés, és irány a legközelebbi Best Buy és Walmart. Vennem kellett elemtöltőt, mert azt nem hoztam ki magammal ugyanis. A Best Buy az olyasmi mint otthon a Media Markt, a Walmart meg semmihez sem hasonlítható :D Na jó valószínűleg otthoni Auchannal lehetne párhuzamot vonni. Csak ez sokkal nagyobb, ahogy a termékek is sokkal nagyobbak az otthoniaknál. És találtam magamnak pizsinadrágot is. Csak még nem tudtam eldönteni hogy milyet vegyek, mert a Superman-es és a Tini Nindzsa Harci Teknőcös is egyaránt tetszik, viszont 13$ mindkettő. Lehet egyszer beszerzem majd mindakettőt; de mindent csak szép sorjában. A nap további része eseménytelenül zajlott. Tényleg csak az dobott fel, hogy vezethettem végre. Nagyon élvezem és így, hogy nem kell figyelni a váltásra baromi könnyű is. Néha azért hiányzik, hogy én váltsak, mert mégis az adja az igazi vezetés élményét, de hamar hozzászokik az ember és elkezd a rádióra figyelni és vele együtt ordítani :D És még mielőtt bárki is megszólna, hogy nem a rádióra kéne koncentrálnom vezetés közben, arra csak annyit mondanék, hogy akkor nem látta a többi amerikait vezetni :D Ők nem tudom mire koncentrálnak, de nem az útra az tuti :D Néha komolyan hülyének érzem magam, hogy én vagyok az egyetlen mondjuk egy STOP-táblánál aki index-szel is jelzi, hogy le szeretne majd kanyarodni. A többiek úgy lehetnek vele, hogy "hát mindegy, majd észreveszik amikor keresztülhajtok rajtuk" vagy "úgyis nekem vagy nagyobb és erősebb autóm" alapon feleslegesnek gondolják az index használatát :D
Este meséltem az aupkának, hogy elvittem a kocsit, remélem nem gond. Erre azt mondta hogy dehogy is, hiszen az enyém is, és jó is ha gyakorlok. Azon pedig teljesen meglepődött hogy nem használtam GPS-t és mégsem tévedtem el. Igazi ritkaság lehet itt ezekszerint az, ha valaki nem használ GPS-t. De úgy éreztem hogy ez valahogy jó pont volt, hiszen bebizonyítottam, hogy nem esnék pánikba akkor se ha mondjuk eltévednék, mert mégis csak bátorságra és talpraesettségre vall az, hogy egy idegen helyen csak úgy el mertem indulni valamerre. Csütörtökön tornára kellett vinnem a kislányt, és az már tényleg a városon kívül volt. Annyira nem messze, de sötétben idegen tájakon hajtani megint csak meredek, főleg hogy késésben voltunk :D Hozzá kell tennem hogy nem miattam, hanem a gyerekek nem készültek el időben. GPS-em már ugyan lett volna, de így nem maradt időm beüzemelni, szóval maradt az a térkép amit apuka nyomtatott ki (megint csak hála a google maps-nek). Sikeresen megérkeztünk és hazafelé már ránéznem sem kellett a térképre, mondjuk odafele is csak egyszer használtam, hogy lecsekkoljam jó utcában vagyunk-e. Este megint megleptem az apukát azzal a hírrel, hogy nem tévedtem el :D Nem tudom milyenek lehettek az előző au pairek, de ez engem valahogy megnyugtat. Sosem árt a jó kezdet :) És ezután a mondhatni sikeres hetem után úgy érzem, hogy nem okoztam csalódást nekik. Persze ez csak a kezdet, valószínűleg szerencsém volt a gyerekekkel is, hogy így viselkedtek, mert egyetlen kritikus helyzet volt csak az egész héten. Tegnap este Sean nem akart segíteni takarítani, pedig megígérte nekem, csak ezért kaphatott délután az egyik keksz-féleségből. De ő akkor ott megmakacsolta magát, eldobálta a cipőit (ja mert itt szokás az hogy nem veszik le a házban), és valamit csinált Nory-val is, ami neki nem tetszett szóval inkább felküldtem a szobájába, addig se legyen láb alatt. A vacsora is csúszott, és így a fürdés ideje is. Este elmeséltük mi történt, és szerencsére pont ott volt Sean is, ami szerintem jobban jött ki, mert tényleg így történt a dolog, és lehet ha külön-külön meséljük el a történetet akkor, Sean valamilyen kitérő válasszal szolgált volna. Igazából így is bepróbálkozott, de nem tudta átrázni az apját. Persze ez nem a világvége, hogy egy 8éves nem akar takarítani, és én se buktam ki rajta, de jól esett végighallgatni, ahogy az apuka elmagyarázta neki hogy hallgatnia kell rám és hogy együtt kell dolgoznunk, hogy továbbra is ilyen jól tudjuk végezni a dolgunk mint eddig. Mára pedig szabadnapot kaptam, mivel tudta az anyuka, hogy a gyerekek úgyis vele akarnak majd lenni, ezért előre szólt nekem, hogy ne kelljek fel feleslegesen. Holnapra mondjuk kaptam munkát, de az semmi hogy el kell vinnem Sean-t kosármeccsre, majd haza kell hoznom őt onnan.
De most szólt az anyuka, hogy holnap megint el kell mennie üzleti útra (ez még őt is meglepte) szóval újabb izgalmas hét elé nézek, remélem nem lesz gond jövőhéten se. Mondjuk kifejezetten jó érzés hasznosnak lenni. Ez előtt a hét előtt sokszor volt olyan érzésem, hogy nincs szükségük rám, mert az semmi amit csinálnom kell és hogy ők is képesek lennének rá. De ez a hét bebizonyította, hogy jó, hogy itt vagyok és én is élveztem, hogy végre van értelme a dolgoknak, a munkámnak :)
A hétvégére nem tervezek semmit sem, ma este elmegyünk mozizni az egyik német lánnyal. Holnap meg talán végre lesz szerencsém látni Columbust is; mert mintha odamennénk délután mi, dublini au pairek. Vasárnap pedig megpróbálok lelkileg felkészülni a következő hétre :D
Bocs, ha nem jelentkezem annyiszor amennyiszer kellene. Valahogy mindig olyan nehezen veszem magam rá, de megpróbálok változtatni a dolgokon! A következő bejegyzésben szeretnék majd még több képet megosztani.
Szép estét otthoniak, és szép napot itteniek :)

Megjegyzés: egész jó rádióadóik vannak az amcsiknak. Persze mint otthon, itt is mindig ugyanazokat nyomatják, de legalább nyálas magyar pop-zenétől mentesen :D Én meg mostanában akárhol vagyok, rádiót hallgatok. Rádióval alszom el, és ébredek, rádió szól az autóban, de még a TV-n is a rádiócsatornát "nézem" :D

Na jóóó... csak ne maradjatok képek nélkül ma sem :) Nincs sok képem Dublinról, vagy a házról, de a kedvetekért összekapartam párat.

Tudom, hogy láttátok már ezt; de így, reggel is olyan gyönyörű volt :)

És ez is biztos ismerős már nektek. Sajnos a fénykép nem adja igazán vissza azt amilyen valójában volt. A víz felett pára gomolygott és minden tiszta dér volt...egyszerűen csak jól esett ott üldögélni és a Napba nézni.

Charlie a macska. A 12, azaz tizenkét éves macska :D

Jelenleg ennél jobb képpel nem tudok szolgálni, ezt is kutyafuttában csináltam :P Szószerint vegyétek ezt, mert itt éppen Gertie próbált meg elrángatni a park felé, ezért nem volt több időm fényképezkedni :D
Gertie-ről majd máskor :)

Itt még a 'szembe szomszéd' szószerkezet is más értelmet kap :D
A tó másik partján már nagyon karácsonyoznak az ottaniak :)