Úgy érzem igen csak veszítethettem az olvasóimból az elmúlt egy hónapban. Nem is hibáztatok ezért senkit sem, csak magamat.
Most hirtelen kedvet kaptam az íráshoz, főleg így szombat este, elutasítva minden szociális életet. De nem is baj ez, ilyenre is szükség van néha. Mert akármennyire is nem izgalmas az életem, azért unalmasnak sem mondható. Előbb vagy utóbb mindig akad valaki vagy valami akivel/amivel elüthetem az időm.
Most kivételesen az írásnak fogom szentelni ezt az időt. És ismerve magamat, ki kell használnom ezt a kevéske időt, amíg el nem megy a kedvem, vagy nem találok valami izgalmasabbat.
A hetemről megint nincs sok mesélnivaló. Egyszer fent, egyszer lent.
Ma ahogy Anne-nel lógtam délután, egy kicsit helyrerázódtak a dolgok. Nem azért mert valami irtózatosan jó tanácsot kaptam volna, vagy mert végre kibeszélhettem volna magamból azt ami bánt -nem,nem, semmi ilyesmi nem történt- hanem mert egyszerűen végre elfeledkezhettem a gondokról. Amik nem is annyira gondok, csak hát nagy vagyok a "bolhából elefántot"-csinálásban. Haha, nem tudom más hogy leírni, bocsánat a magyartalanságom miatt :D Már régóta ér bennem a gondolat, és a sokszori megerősítés ellenére ma esett le, hogy tényleg paranoiás vagyok :D No persze nem kórházi értelemben kell ezt elképzelni, szimplán csak arról van szó, hogy túl sokat aggódok a jövő miatt, és ezért elmulasztom a jelent. Huh most jön a nagy lelkizős részt, amit pszichológus hallgató barátomnak szeretnék ajálni :) De ha bárkinek szüksége lenne egy esettanulmányra, hát belőlem aztán nyugodtan meríthet.
Mint ugye azt már tudjátok szeretnék itt egyetemre járni 2013őszétől. Sokat gondolkodom rajta -az anyagi részt most hagyjuk- de még mindig nem tudom hogy mi legyen. Egyszer nagyon erősen azt érzem, hogy igenis, nekem itt a helyem, utána pedig elbizonytalanodom, mert azt sem tudom milyen szakra szeretnék majd járni. Egyszer már beletört a bicskám a természettudományokba, és nem szeretnék még egyszer egy kevésbé jó döntést hozni (mert a bionika sem volt rossz, csak éppen talán nem a legmegfelelőbb). Még mindig érdekel a mérnöki pálya, ugyanakkor nagyon kacsintgatok az igazságszolgáltatás felé is. De az iskola amit kinéztem magamnak nem tud Criminal Justice szakkal szolgálni, a másik iskola ahol pedig ezt tudnám tanulni, drága az én pénztárcámhoz viszonyítva, és ha jól értelmeztem ösztöndíjat nem kapnak az elsőévesek. Úgy hogy jól meg kell fontolnom mi is legyen ennek a vége. Még szerencse hogy majd egy évem van addig, és májusban amikor megyek Utahba ennek személyesen is utána tudok járni. Mindenféleképpen benézek majd mindkét suliba, és reszkessenek mert el fogom őket árasztani az idióta kérdéseimmel :)
Ha valaki nagyon szeretne kutakodni, vagy nagy vágyat érezne arra hogy, segítsen egy kétségek között gyötrődő leányzónak, annak szívesen megadom az egyetemek nevét, hogy elüthesse unalmasabb óráit; Brigham Young University és Utah Valley University. Minden ötletet, tanácsot, információt szívesen fogadok :)
Woohoooo!!!!!!!! Április végén végre én is megyek nyaralni egyet. Nem emlékszem hogy írtam volna hétfőn, hogy végre megszületett az időpont, de ha igen, akkor bocsássatok meg, hogy újra ezzel jövök. Azt még nem tudom pontosan mit is fogok ott csinálni; valószínűleg találkozom egy két ismerőssel Salt Lake City-ben, Provo-ban, Cedar City-ben is töltök vagy 3napot, a Nagy Sós-tavat mindenféleképpen megnézem magamnak, plusz van arrafele egy-két szép kanyon is. Egy biztos, unatkozni nem fogok, és nagyon jól fog esni egy kis kikapcsolódás, és valamiért úgy érzem hogy sorsdöntő lesz a jövendőbeli tanulmányaimra tekintve is. De erre majd két és fél hónap múlva visszatérünk.
Azt hiszem eddig tartott a lelkesedés, ugyanis egyre lassabban jönnek a gondolatok...
Oh igen, azt még el kell újságolnom, hogy szerelmes lettem. Persze ez nem újdonság; majdnem minden nap megtörténik velem, de ő különlegesebb a többi potenciális áldozatnál. Eddig reménykedtem abban, hogy a környéken lakik, mert már nem egyszer összefutottam vele, és a múltkor pont mögöttem kocsikázott. Hogy honnan tudom, hogy ő volt az? Hát onnan, hogy először az autójába lettem szerelmes. Gyönyörű 'synergy'-zöld Chevy Camaro-ja van, olyan mint Bumblebee a Transformers-ből, csak zöldben, csíkok nélkül, és "oh my bad" (szabadfordításban: én hibám) rendszámmal :D A színről egyből a Green Lantern (=zöld Lámpás) jutott eszembe, szerintem tökéletesen passzolna hozzá. Először a postán találkoztam vele, majd egyszer-kétszer láttam parkolni valamerre a városban, majd most pénteken az egyik szupermarketben sikerült vele összefutnom, és akkor végre láthattam a tulajdonosát is. Egészen péntekig rejtély volt számomra, hogy vajon csak a kocsija jó, vagy ő maga is. De sajnálatos módon ő is jól néz ki, nem csak az autója. Azért sajnálatos módon, mert így már az első perctől biztosra vehettem hogy van barátnője, és tényleg van... (Ha valamit meg akar találni az ember az interneten azt meg is fogja, csak tudnia kell hol keresse.) Ez azt jelenti hogy már lenyomoztam a gyereket :D Persze nem tudok sok mindent róla, és kb csak annyival bővült az ismeretem, hogy barátnője van (profilképen együtt vannak), plusz egy fórumos nickname-re tettem szert, ami talán még a neve is lehet, ja és hogy tényleg dublini /hisz ez volt az egész nyomozás célja/ :P Még mielőtt valaki arra gyanakodna, hogy őrült pszichopata vagyok, aki mások után kutakszik, el kell árulnom hogyan találtam rá. Akinek autó-őrült bátyja van, az tudja hogy ha valaki ilyen sokat ad az autójára, akkor az bizony megtalálható valamilyen autós-portálon. Így is történt. Csak beütöttem azt amit már addig is tudtam, és voila! ki is dobott pár képet az autóról egy Camaro fórumon, ahonnan egyenes út vezetett az ő profiljához. Nem kell nagy tudomány ehhez :D De nagy valószínűséggel ennyiben ki is fog merülni a kapcsolatunk... Egyszer még elkapom valamerre, mert le akarom fényképezni a rendszámát, aztán titokban tovább táplálhatom ezt a plátói szerelmet (a többi reménytelen esettel együtt :D)
Mára tényleg ennyivel tudok szolgálni. Remélem jót szórakoztatok a saját kis elmebajomon :)
Kellemes hétvégét, és még kellemesebb jövőhetet!
Szilvi
2012. február 25., szombat
2012. február 20., hétfő
Pótoltam.
Huh, hol is kezdjem? Esedezzek bocsánatért lefutva pár tiszteletkört, vagy inkább hagyjam a fenébe a mentegetőzést és meséljek egy keveset unalmas hétköznapjaimról?
Azt hiszem kihagyom a szokásos "bocsássatok meg, amiért nem írtam"-részt, egyrészt mivel nincs kedvem ilyenekkel tölteni az időt, másrészt pedig amúgy sincs semmi épkézláb mentségem rá. Egyszerűen nem volt kedvem írni...
De most már csak illene megszerkeszteni egy februári bejegyzést is végre, meg amúgy is sokan noszogatnak már.
A hétköznapok unalmasak, ahogy azt már említettem. Napról napra élek, reménykedve hogy kimarad az aznapi hisztiroham, és nem kell a kiváló konfliktuskezelési képességeimet használnom. Nem mintha ilyen rossz lenne a helyzet, csak én érzem azt, hogy elfogy a türelmem, és sose gondoltam volna ugyan, de elkapott valamiféle culture shock. Nem tudnám megmondani pontosan mi a bajom, csak van egyfajta hiány érzetem. Mosst örülnék ha legalább egy másik magyar au pair lenne valahol a környékemen. Node sebaj, majd megküzdünk ezzel is valahogy.
Az utóbbi egy hónapban semerre sem jártam, és nem emlékszem hogy bármi egetrengető is történt volna. Egyedül töltöttem itthon egy hétvégét; elbúcsúztattunk egy au pairt; szülinapoztunk egyet; betegeskedtem kétszer; vizsgáztam egyszer; Super Bowlt néztünk egy bárban; magyar estet tartottam egy ismerős-családnak;
A család elment Maryland államba síelni egyet, ahova ugyan hívtak de nem volt kedvem annyi pénzt elkölteni, és nagyon jól esett egyedül lenni végre. Kicsivel több mint 3hónapja vagyok együtt a családdal, és nem volt olyan nap hogy ne láttam volna őket. Aki már lakott koliban az tudja, hogy még a legjobb szobatársaknak is kell egy kis pihenő. Szóval én itthon maradtam a kutyával, macskával, és tombolhattam, bulizhattam egyet. Ezt úgy értsétek, hogy végre olyan hangosan hallgattam a zenémet ahogy csak akartam :D (na igen, ekkora party-arc vagyok)
Au pair bcsúztatás: az egyik dublini lány rematch-be került. Hozzáteszem kevesebb mint két hónapja volt hátra, de már nem bírta tovább. Lehúzott 8hónapot majd most rájött, hogy ezt ő nem képes tovább eltűrni. Úgy hogy most Coloradoban van az ország második legkisebb clusterében, 2 másik lánnyal együtt. Egy kislánya van és kész. A család még arra is megkérte, hogy ha akar akkor hosszabbítson a második évére náluk, és márciusban szívesen vinnék magukkal őt is Mexikóba. Kedveltem Juliana-t úgy hogy remélem összejön neki végre, mert tényleg azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat (többek között), és szerintem annál rosszabb nincs is, mint hogy az éved végén keserű szájízzel hagyd el ezt az országot. Hiszen annyi élményben lehet részed itt, és hiába hiányzik valami otthonról, akkor is azt mondom hogy én szeretem ezt az országot, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Az USA könnyen megszerethető. A kérdés csak az hogy ki milyen távon szeret bele. Én azt hiszem hosszú, azt pedig majd meglátjuk, hogy a kitartásom is elegendő-e ehhez.
Szülinapozás: értelemszerűen ehhez egy szülinapos is kell. Anne-nek, a német lánynak a host apukái dobtak össze egy kisebb banzájt. Először is igen, jól olvastátok host apukák, másodszor pedig a banzáj alatt azt értem, hogy elmentünk bowlingozni egyet. Sajnos képekkel nem tudok szolgálni, mert természetesen elvittem a fényképezőgépet, de hogy legyen hely rajta, letakaríottam a kártyáról az arizonai képeket, de addig a pontig már nem jutottam el, hogy a kártyát vissza is helyezzem a gépbe. Szóval így jártam. Pedig baromi jól nézett ki. Tipikus bowling alley, pont olyan volt mint a filmekben. Én kisvárosi vagyok (még akkor is ha Szolnokot tekintem) tehát számomra az 52pályás bowling terem igenis lenyűgöző volt. Az pedig hogy este 9után lekapcsolták a főbb fényeket, az UVlámpákat pedig fel még inkább csak dobott a hangulaton. A pályák mellett futó fénysorok a zene ritmusára váltogatták színeiket, és végig az 52pálya ritmusba volt hozva. Kaptunk pizzát, rágcsálni valót, süteményt, és észrevétel nélkül folyamatosan újra töltötték a poharainkat. Szóval igazán kitettek magukért az apukák. Páran még fogtuk magunkat és a bowlingozás után elmentünk az egyik közli kocsmába. Igazi ír kocsma (már amennyire igazi lehet egy ír kocsma az Államokban:)), én személyszerint szeretem azt a helyet, nagyon hangulatos, napközben kajálni is lehet ott és a pincérfiú látványa sem elhanyagolható tényező :D Az est végeztével, vagyis a másnap kezdetével hazafurikáztam a szülinapost és még egy lányt, majd sikeresen én is hazaértem fél5-re. Mivel ez pont azon a hétvégén volt, amikor a család oda volt síelni, ezért a kutya annyira megörült nekem, hogy egyből jelezte is, hogy ki kéne menni a fagyba elintézni folyóügyeit. De utána már nyugodtan lefeküdhettem aludni kerek 3órára.
A következő héten betegeskedtem egy jót. Már vasárnap éreztem hogy ennek nem lesz jó vége. De kedden már alig bírtam magam elvonszolni az órámra. Taknyom-nyálam egyben volt (bocsánat a kifejezésért, de tényleg így volt), szerintem lázam is volt, plusz állandóan könnyezett a szemem és tüsszögnöm kellett. Délutánra már gondolom rendesen kiülhetett a fejemre a nátha, mert anyuka elküldött pihenni inkább. Sikeresen ágyba is kerültem 8-ra, de természetesen mivel szükségem lett volna az alvásra, ezért nem tudtam elaludni egészen 11-ig. De a hét végére egész jól helyre rázódtam. És erről jut eszembe, hogy időrendileg eléggé összekeveredtem, a betegeskedésem egy héttel hamarabb történt, ugyanazon a héten, amikor csütörtökön elutazott a család hosszú hétvégét biztosítva ezzel nekem. Mivel aznap amikor hazajöttek vasárnap (picicel több mint egy hete) akkor a móka kedvéért gyomorrontást kaptam és azért éjszakáztam. Ilyen ramaty hétfőm már régen volt, mint a múlt heti. Teljesen dehidratált voltam, mivel nem nagyon mertem még inni se, mert még az is felkavarta a gyomrom egyből, ráadásul mivel egész éjjel ébren voltam, így nappal próbáltam meg magam egy intenzív 10-től fél4ig való alvással kárpótolni, de ennek meg az lett a következménye, hogy utána egész nap fájt a fejem. De sikerült túlélni ezt is.
A múlt hetem pedig még ennyire sem volt érdekes. Hétfő után már jobban voltam, suliba mentem, vizsgáztam egyet (persze ezt nagyon szívesen kihagytam volna- nem megy nekem még az angolul tanulás olyan simán mint ahogy azt képzeltem). Majd pénteken összefutottam Anne-nel, ettünk egy kis görög kaját, ami közel sem úgy néz ki mint a magyar gyros, de az íze még mindig közelebb van a hazaihoz, mint a látvány. Majd filmeztünk egyet. Young Adult- nem ajánlom senkinek sem. Vagyis biztos van olyan, akinek bejön ez a film, de én megint úgy voltam ezzel mint a Rum Diary-val hogy a második óra végére sem értettem mit nézek, és hogy egyáltalán miért nézem még.Pedig én ha elkezdek nézni valamit, akkor azt be is fejezem, de itt baromi nagy volt a kísértés, hogy kisétáljak a moziból. Még szerencse hogy csak $2.50-et költöttünk rá. Eldöntöttük legközelebb nem megyünk be olyan filmre, amiről nem hallottunk még semmilyen kritikát. Szombat óta pedig itthon döglök, nem nagyon mozdultam ki semerre se, jól esik semmit tenni :)
Láthatjátok hogy most tényleg nem túloztam amikor azt írtam hogy nem történik semmi. Persze biztos tudnék ezekről is mesélni órákon keresztül, de ahogy azt már említettem nem sok kedvem van hozzá mostanában. Nem tudom, hogy szimplán csak lustaság vagy csak elhagyott az ihlet, de ez most nekem nem megy :D
Na csak gondoltam szólok előre, hogy ne lepődjetek meg ha megint eltűnök egy kis időre. Megpróbálok változtatni a hozzáállásomon, de majd azt is csak később, mert még ahhoz sincs kedvem most :)
Mindenkinek szép hetet! Mindjárt vége a télnek, juhúú!!!
Üdv,
Szilvi
Csilli, Vivi nagyon szépen köszönöm a képeslapokat. Igazán feldobták a napomat :)
Millió puszi érte!
Azt hiszem kihagyom a szokásos "bocsássatok meg, amiért nem írtam"-részt, egyrészt mivel nincs kedvem ilyenekkel tölteni az időt, másrészt pedig amúgy sincs semmi épkézláb mentségem rá. Egyszerűen nem volt kedvem írni...
De most már csak illene megszerkeszteni egy februári bejegyzést is végre, meg amúgy is sokan noszogatnak már.
A hétköznapok unalmasak, ahogy azt már említettem. Napról napra élek, reménykedve hogy kimarad az aznapi hisztiroham, és nem kell a kiváló konfliktuskezelési képességeimet használnom. Nem mintha ilyen rossz lenne a helyzet, csak én érzem azt, hogy elfogy a türelmem, és sose gondoltam volna ugyan, de elkapott valamiféle culture shock. Nem tudnám megmondani pontosan mi a bajom, csak van egyfajta hiány érzetem. Mosst örülnék ha legalább egy másik magyar au pair lenne valahol a környékemen. Node sebaj, majd megküzdünk ezzel is valahogy.
Az utóbbi egy hónapban semerre sem jártam, és nem emlékszem hogy bármi egetrengető is történt volna. Egyedül töltöttem itthon egy hétvégét; elbúcsúztattunk egy au pairt; szülinapoztunk egyet; betegeskedtem kétszer; vizsgáztam egyszer; Super Bowlt néztünk egy bárban; magyar estet tartottam egy ismerős-családnak;
A család elment Maryland államba síelni egyet, ahova ugyan hívtak de nem volt kedvem annyi pénzt elkölteni, és nagyon jól esett egyedül lenni végre. Kicsivel több mint 3hónapja vagyok együtt a családdal, és nem volt olyan nap hogy ne láttam volna őket. Aki már lakott koliban az tudja, hogy még a legjobb szobatársaknak is kell egy kis pihenő. Szóval én itthon maradtam a kutyával, macskával, és tombolhattam, bulizhattam egyet. Ezt úgy értsétek, hogy végre olyan hangosan hallgattam a zenémet ahogy csak akartam :D (na igen, ekkora party-arc vagyok)
Au pair bcsúztatás: az egyik dublini lány rematch-be került. Hozzáteszem kevesebb mint két hónapja volt hátra, de már nem bírta tovább. Lehúzott 8hónapot majd most rájött, hogy ezt ő nem képes tovább eltűrni. Úgy hogy most Coloradoban van az ország második legkisebb clusterében, 2 másik lánnyal együtt. Egy kislánya van és kész. A család még arra is megkérte, hogy ha akar akkor hosszabbítson a második évére náluk, és márciusban szívesen vinnék magukkal őt is Mexikóba. Kedveltem Juliana-t úgy hogy remélem összejön neki végre, mert tényleg azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat (többek között), és szerintem annál rosszabb nincs is, mint hogy az éved végén keserű szájízzel hagyd el ezt az országot. Hiszen annyi élményben lehet részed itt, és hiába hiányzik valami otthonról, akkor is azt mondom hogy én szeretem ezt az országot, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Az USA könnyen megszerethető. A kérdés csak az hogy ki milyen távon szeret bele. Én azt hiszem hosszú, azt pedig majd meglátjuk, hogy a kitartásom is elegendő-e ehhez.
Szülinapozás: értelemszerűen ehhez egy szülinapos is kell. Anne-nek, a német lánynak a host apukái dobtak össze egy kisebb banzájt. Először is igen, jól olvastátok host apukák, másodszor pedig a banzáj alatt azt értem, hogy elmentünk bowlingozni egyet. Sajnos képekkel nem tudok szolgálni, mert természetesen elvittem a fényképezőgépet, de hogy legyen hely rajta, letakaríottam a kártyáról az arizonai képeket, de addig a pontig már nem jutottam el, hogy a kártyát vissza is helyezzem a gépbe. Szóval így jártam. Pedig baromi jól nézett ki. Tipikus bowling alley, pont olyan volt mint a filmekben. Én kisvárosi vagyok (még akkor is ha Szolnokot tekintem) tehát számomra az 52pályás bowling terem igenis lenyűgöző volt. Az pedig hogy este 9után lekapcsolták a főbb fényeket, az UVlámpákat pedig fel még inkább csak dobott a hangulaton. A pályák mellett futó fénysorok a zene ritmusára váltogatták színeiket, és végig az 52pálya ritmusba volt hozva. Kaptunk pizzát, rágcsálni valót, süteményt, és észrevétel nélkül folyamatosan újra töltötték a poharainkat. Szóval igazán kitettek magukért az apukák. Páran még fogtuk magunkat és a bowlingozás után elmentünk az egyik közli kocsmába. Igazi ír kocsma (már amennyire igazi lehet egy ír kocsma az Államokban:)), én személyszerint szeretem azt a helyet, nagyon hangulatos, napközben kajálni is lehet ott és a pincérfiú látványa sem elhanyagolható tényező :D Az est végeztével, vagyis a másnap kezdetével hazafurikáztam a szülinapost és még egy lányt, majd sikeresen én is hazaértem fél5-re. Mivel ez pont azon a hétvégén volt, amikor a család oda volt síelni, ezért a kutya annyira megörült nekem, hogy egyből jelezte is, hogy ki kéne menni a fagyba elintézni folyóügyeit. De utána már nyugodtan lefeküdhettem aludni kerek 3órára.
A következő héten betegeskedtem egy jót. Már vasárnap éreztem hogy ennek nem lesz jó vége. De kedden már alig bírtam magam elvonszolni az órámra. Taknyom-nyálam egyben volt (bocsánat a kifejezésért, de tényleg így volt), szerintem lázam is volt, plusz állandóan könnyezett a szemem és tüsszögnöm kellett. Délutánra már gondolom rendesen kiülhetett a fejemre a nátha, mert anyuka elküldött pihenni inkább. Sikeresen ágyba is kerültem 8-ra, de természetesen mivel szükségem lett volna az alvásra, ezért nem tudtam elaludni egészen 11-ig. De a hét végére egész jól helyre rázódtam. És erről jut eszembe, hogy időrendileg eléggé összekeveredtem, a betegeskedésem egy héttel hamarabb történt, ugyanazon a héten, amikor csütörtökön elutazott a család hosszú hétvégét biztosítva ezzel nekem. Mivel aznap amikor hazajöttek vasárnap (picicel több mint egy hete) akkor a móka kedvéért gyomorrontást kaptam és azért éjszakáztam. Ilyen ramaty hétfőm már régen volt, mint a múlt heti. Teljesen dehidratált voltam, mivel nem nagyon mertem még inni se, mert még az is felkavarta a gyomrom egyből, ráadásul mivel egész éjjel ébren voltam, így nappal próbáltam meg magam egy intenzív 10-től fél4ig való alvással kárpótolni, de ennek meg az lett a következménye, hogy utána egész nap fájt a fejem. De sikerült túlélni ezt is.
A múlt hetem pedig még ennyire sem volt érdekes. Hétfő után már jobban voltam, suliba mentem, vizsgáztam egyet (persze ezt nagyon szívesen kihagytam volna- nem megy nekem még az angolul tanulás olyan simán mint ahogy azt képzeltem). Majd pénteken összefutottam Anne-nel, ettünk egy kis görög kaját, ami közel sem úgy néz ki mint a magyar gyros, de az íze még mindig közelebb van a hazaihoz, mint a látvány. Majd filmeztünk egyet. Young Adult- nem ajánlom senkinek sem. Vagyis biztos van olyan, akinek bejön ez a film, de én megint úgy voltam ezzel mint a Rum Diary-val hogy a második óra végére sem értettem mit nézek, és hogy egyáltalán miért nézem még.Pedig én ha elkezdek nézni valamit, akkor azt be is fejezem, de itt baromi nagy volt a kísértés, hogy kisétáljak a moziból. Még szerencse hogy csak $2.50-et költöttünk rá. Eldöntöttük legközelebb nem megyünk be olyan filmre, amiről nem hallottunk még semmilyen kritikát. Szombat óta pedig itthon döglök, nem nagyon mozdultam ki semerre se, jól esik semmit tenni :)
Láthatjátok hogy most tényleg nem túloztam amikor azt írtam hogy nem történik semmi. Persze biztos tudnék ezekről is mesélni órákon keresztül, de ahogy azt már említettem nem sok kedvem van hozzá mostanában. Nem tudom, hogy szimplán csak lustaság vagy csak elhagyott az ihlet, de ez most nekem nem megy :D
Na csak gondoltam szólok előre, hogy ne lepődjetek meg ha megint eltűnök egy kis időre. Megpróbálok változtatni a hozzáállásomon, de majd azt is csak később, mert még ahhoz sincs kedvem most :)
Mindenkinek szép hetet! Mindjárt vége a télnek, juhúú!!!
Üdv,
Szilvi
Csilli, Vivi nagyon szépen köszönöm a képeslapokat. Igazán feldobták a napomat :)
Millió puszi érte!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)