Álmok.

Most előre veszem azt ami rajtam kívül másokat is érdekel(het).
Seanék vasárnap megnyerték a bajnokságot, úgy hogy mindenki boldog volt. Kivéve a másik csapat, mivel csúnyán 36:0-ra elverték őket :D Amúgy gyerek foci iszonyat édes. És vicces is persze. Képzeljétek el, ahogy 22 gyerek egymást kergeti, ugyanis mindegy hogy ki melyik csapatban van, mindenki rohan a labda után, vagy a gyerek után, akinél  labda van. Biztos előttetek van a kép, ahogy az igazi játékosok egymásnak rohannak és lerántják egymást a földre. Itt ilyesmi nem igazán történik, pont azért amit az előbb is említettem már. Annyian nyomulnak arra az egy játoksra akinél a labda van, hogy elesni sem tudnak. Csak tolonganak, mintha a 24-esen (lásd szolnoki tömegközlekedés), vagy 79-esen (szegedi tömegközlekedés) lennének reggel fél8-kor. A domino effektus itt már nem tud fellépni, inkább néz ki úgy mintha "kicsi a rakás"-t játszanának :D Sajnálatos módon képeim nincsenek, mert a fényképezőgépem megint úgy döntött, hogy olyat játszik, mintha nem lenne benne az elem feltöltve és egyből kikapcsol, ahogy bekapcsolom...
Ezen kívül nem sok minden történt. Nory táborban volt hétfőtől szerdáig úgy hogy viszonylag nyugis hetünk volt. Egy gyereket mindig könnyebb boldoggá tenni, mint kettőt. Kedden volt valami nagyon hülye álmom. Ezt gondoltam azért csak megosztom veletek, mert számomra tanulságos volt. Azon kívül, hogy előtte minden éjjel arra keltem, hogy zombikkal álmodok (talán nem kéne Walking Dead-et néznem elalvás előtt- de muszáj utolérnem magam vele), és már azt is álmodtam, hogy Sean ott áll az ajtómban, zombiként csak úgy mint a 2004-es Holtak hajnalában. Ha jól emlékszem, az kezdődik úgy hogy az ajtóban áll a kislány egy szál hálóingben, félig lerágott arccal, aztán az éppen felébredő apjára támad. Tartsatok paranoiásnak, de igazán szeretnék egy zárat az ajtómra :D No de mindegy is, a lényeg hogy nem nagyon jött össze egy nyugodt éjszaka sem, de ezek az álmok közel sem számítanak annyira rémesnek, mint amilyen a keddi volt. Kis híján sírva ébredtem belőle... Az egész nagyon zűrzavaros volt, arra emlékszem, csak, hogy az álmomban már haza kellett mennem. Valahol tudtam, hogy ez még nincs rendben ezért nem is értettem, hogy hogyan lehet az, hogy már haza kell utaznom. Valamiért november 13-ra azt hittem, hogy akkor jár le az utazós hónapom és nem is vágom, hogy hogyan, hiszen még az egy évem se járt le, de hirtelen a semmiből az anyuka azzal állt elő, hogy választanom kell melyik nap repülök haza. November 3. vagy 12. Ezután meg azon paráztam be, hogy ha 12-én repülök és késik a gépem, akkor nem érek haza 13-ra amikor is lejár a vízumom és emiatt sosem fognak visszaengedni az USA-ba (nem is így működik a rendszer, de sebaj). De nem akartam 2-án menni, mert ki akartam használni minden percet, ami még maradt. Aztán sorban jött a többi problémám ezzel. Mi van a TOEFL-lel, és mi lesz az ACT teszttel? Hiszen februárra terveztem azt és akkor most vissza kell jönnöm hogy letegyem a vizsgát? És hogyan és miből fogok visszajönni? És mégis miért kell most hazamennem? És hogyan fogok egyetemre jelentkezi így? Miért kell már most elmennem? Miért? Miért? Miért? Mit tettem, amiért most csak így megszabadul a család tőlem? Olyannyira pánikba estem, hogy tényleg majdnem sírni kezdtem és kellett vagy 5perc ébredés után, hogy rájöjjek mindez csak álom volt, és ráérek ezekkel az pánikrohanokkal egy év múlva ilyenkor előjönni. Akárhogy is legyen, azt hiszem legalább rájöttem, hogy az, hogy a Amerikában akarok maradni, nem csak gazdasági szempontból lenne jó a jövőmre nézve, de tényleg szeretem ezt a nyamvadt országot. Tudom, nem hangzik komolynak, de nekem ijesztő volt. Túlságosan is élethű volt az egész... Pedig már tervek is vannak, hogy merre kéne elindulni az egyetem után. Ha nagyon bele vetem magam a tanulásba, akkor szerintem akár hamarabb is el tudnám végezni az alap pszichológiát mint 4év. Főleg, hogy ha tényleg felvesznek, akkor valószínűleg nyári szemeszterekre is ott maradnék, hogy lerövidítsem a sulit, ahogy csak lehet. Az alapszak utánra két eshetőség áll fenn. Vagy a mestert is BYU-n végezném el (mondjuk nem akarok Utah-ban ragadni túl sokáig), vagy pedig először valami állást keresnék California államban (mondjuk viselkedés elemzőként akárhol) és egy-két év újabb gyűjtögetés után kezdeném ott a mestert. Majd kiderül, hogy mi és hogy lesz. Igazából nem merem nagyon beleélni magam, mert félek attól, hogy csalódás ér, de azért próbálok egyfajta pozitív hozzáállást is beletuszakolni a fejembe és nézegetni a lehetőségeket. Ettől függetlenül még aggódom emiatt rendesen és azok alapján amit az álmomban éltem át, nagyon-nagyon-nagyon fog fájni ha nem jön össze. Persze arra is van már tervem (Skócia), de szeretném ha nem kéne ilyenekkel foglalkoznom. A mindennapi paráimról ennyit mára :) Most jöjjön az a rész, ami kevésbé lehet érdekes.
Tudom, két bejegyzéssel visszább már sokat hadolváltam arról, hogy én mennyire szeretem Seth MacFarlane-t és a munkáját, de amikor ennyire oda vagy valakiért, akkor nem lehet csak úgy leállni ezzel egyik napról a másikra :D És hát milyen vacak rajongó lennék én, ha épp a születésnapján nem emlékeznék meg róla... Szóval nagyon sok boldog születésnapot Seth! Szerelmem mindig üldözni fog és te ugyan nem tudsz róla, de mi ketten tökéletes párt alkotnánk. Korkülönbség ide vagy oda, mi lelkitársak vagyunk és vagy költözz még idén Ohio-ba, vagy várj még egy pár évet, amíg én kötök ki Los Angeles-ben :) Lehet kicsit több infót árultam el most magamról, mint amennyit kellett volna és úgy gondoljátok, hogy bizarr vagyok, de akik bírálni szeretnének, azoknak ezt üzenném:

Nem hiszem, hogy nagyon részleteznem kell, miért is ő az álom férfi számomra, de azért mégis megteszem mert akárcsak egy tini lány, én sem bírok leszállni a témáról. Természetesen vicces, és nem is akárhogyan. Sértő, nagyon sértő humora van, de őszintén aki ismer engem, az tudja hogy az enyém se sokkal finomabb, csak nem osztom meg annyi emberrel. Talán ha nem Monty Python-on nőttem volna fel, akkor kevésbé lennének az én vicceim is szatírikusak. De szerintem az ilyen típusú humornak tanító jellege van. Nem úgy tűnik, de a viccben mégis mindig ott van az igazság csírája is. Pont mivel a negatív vonásokat hangsúlyozza és a legszélsőségesebb példákat hozza fel. És pont ez az oka annak, hogy annyian nem kedvelik; egy idő után pedig lehet hogy szimplán csak túl tömény, vagy ha nincs meg a megfelelő háttértudás hozzá, akkor lehetetlen megérteni (értsd úgy, hogy szövegkörnyezet, előzetes ismeret nélkül problémás meglátni a poént). Persze ez csak az én szerény véleményem, és azt is csak a tapasztalataim alapján gondolom így. Nem vagyok nagy irodalom tudós, de a logika nekem ezt diktálja; de az is lehet, hogy teljesen téves az elméletem :) Második: zenész! Mutass nekem egy, azaz EGY olyan nőszemélyt, akit nem lehet levenni a lábáról kellemes zenével vagy egy még kellemesebb hanggal. Három: vonzónak találom a borostát :D Ennyi, ilyen egyszerű. Tetszik, amikor egy fiú hiába borotválkozik meg, akkor is úgy néz ki, mintha kétnapos borostája lenne. Négy: van véleménye. Nem egyezik mindenkiével (egy-két dologban az enyémmel sem), de legalább van véleménye, amit vállal is. Öt: filmbuzi. Musical és sci-fi rajongó. És csak most jut eszembe. Tudtátok, hogy írt és rajzolt részeket Johnny Bravo-hoz, Boci és Pipihez és Dexter laboratóriumához is anno? Ha ezek után sem szimpatikus nektek, akkor pszichológiai esetek vagytok, már bocsánat :D  6: csak semmi különcködés.Lásd akár azt, ahogyan öltözködik.
És még sorolhatnék egy csomó mindent, majd pedig még annál is többet! Arról meg már amúgy is meséltem, hogy helyesnek tartom, és mivel ez elég egyértelmű, hogy az (igen, az!), nem is részletezem tovább. Még egyszer boldog születésnapot Sethnek!
Ígérem ez volt az utolsó bejegyzésem róla (Róla! azt nem mondtam, hogy nem fogom egyszer-kétszer megemlíteni még máshol is), de ma semmiképp sem hagyhattam őt cserben :) Ha véletlen nem is mellette kötök ki, azért egy ilyen kaliberű pasit el tudnék viselni. No de most búcsúzom egy pár videóval, amiket viccesnek találtam; amint látjátok unatkozom néha. De facebookon nem érdemes nagyon semmit sem megosztani, úgy hogy inkább itt tolom az arcotokba :D
 Ja, igen Bebe, köszönöm a legutóbbi bejegyzésed. Ugyanis tegnap este 9.40-kor ahogy elolvastam, rádöbbentett, hogy egy ideje nem jártam már moziban és ahogy írtál, akarom mondani Victor írt arról, ahogy rátaláltál és moziba vitted őt és nem hagytad őt magára, rájöttem, hogy ha már úgy is ennyire oda vagyok Seth-ért, akkor igazán nem nagy ügy 20percet vezetni és $1.75-t kiadni a filmért. Igenis fussuk le azokat az extra mérföldeket, ne csak a szánk járjon, áldozzunk is... Úgy hogy 9.50-kor már az autómban ültem és vezettem a mozi felé, hogy megnézzem "Ted"-et. Köszönöm Bebe, hogy Bethesdából is képes voltál kimozdítani engem a pihepuha ágyamból :)

Woohooo... Foci lázban ég a város!

Gyorsan bele a közepébe. Semmi érdekes nem történt a héten. A fél család beteg; én még mindig köhögök, Nory iskolába sem ment annyira rosszul van, Karanak pedig kedd óta nincs hangja. A fiúk még jól bírják, de lehet csak azért mert fontos sporteseményre készülnek a hétvégén. John maratont fog futni holnap (nektek már ma, vasárnap), Sean-nak pedig a legutolsó focimeccse lesz, és ha ezt is megnyerik akkor veretlenek lesznek az egész idényben. Szépen hangzik, ott is leszek hogy szurkoljak neki :) Majd lökök fel pár képet róla; de előztesben azért azt el tudjátok képzelni ahogy egy csomó 8-9 éves birkózik azokban a hatalmas védőfelszerelésekben, sisak, fogvégő meg minden ami egy rendes focistának kell. Azt megint megjegyezném, hogy végig amerikai fociról beszélek, úgy hogy ne legyetek összezavarodva, amikor sisakokat említek.
Ma lett volna cluster meetingem, de szerdán kaptam egy jobb ajánlatot úgy hogy inkább arra csaptam le. Ewelina írt ugyanis, hogy kapott két jegyet a host anyukája ismerősétől az Ohio State- Purdue focimeccse és hogy van-e kedvem vele menni. Hát hogy a fenébe ne lett volna kedvem hozzá. Majd egy éve vagyok itt és még nem láttam igazi focimeccset élőben, mert túl sóher voltam eddig (70$-nál kezdődnek a jegyek-szóval megérthetitek). De ez ingyen volt, tehát úgy voltam vele, hgoy ha a legtrébb helyre szól sem panaszkodom, hiszen egy csomót spóroltam rajta és legalább még egy dolog kipipálva a bakancslistámon. Én amúgy is nagy sportrajongó vagyok, de ha élő játékról van szó, akkor tök mindegy mit nézek, a többiek lelkesedése magával ragad engem is. Szerencsémre azárt már jártas vagyok a foci szabályaiban -ezt teszi ha fiúra kell vigyáznod-. Kedden például az NFL focicsapatokból vizsgáztatott ő és az apuka és annyira nem is szerepeltem rosszul azért. Még a baseball az amit nem bírtam a fejembe verni, hiába volt Seannak egész nyáron baseball edzései, vagy John szabálymagyarázatai, az egyszerűen nem megy. Amikor már azt hinném, hgoy értem mindig történik valami a pályán ami összezavarja a teljes képet. Mindegy is, következő tavasszal valószínűleg ellátogatok majd egy Columbus Clippers meccsre, mert mégis csak illene a hazai csapatot egyszer látnom. Így voltam a Buckeyes-szal is. Fun fact: Ohiot a Buckeye State-nek is hívják, ami annyit tesz, hogy Gesztenye Állam. Ebből arra következtetnél, hogy tudják a gesztenye felhasználásának módjait. Tévedés! Az, hogy az a bizonyos buckeye chocolate csokit és mogyoróvajat tartalmaz, az legalább annyira lepett meg engem, mint az ittenieket, hogy én azt hittem hogy gesztenyepürét találok benne. Teljesen meg vannak döbbenve, hogy a gesztenyét bizony meg is lehet enni :D Gondolom ezekután nem lepődtök meg, hogy ha azt mondom hogy az Ohio State University-nek a focicsapatát Buckeyes-nak becézik és a kabala figurája Brutus, a gesztenyefejű embertestű lény.

Hogy honnan a név, azt nem tudom. Remélhetőleg ő azért még nem szúrta hátba az edzőt, vagy akárki mást...

A meccs csak délben kezdődött, de mi Ewelinával már 11-kor a helyünkön ültünk, ugyanis nem akartunk lekésni semmiről sem. Amikor pedig odakerültünk a stadiumhoz és elkezdtük keresni a helyünket, meglepődve láttuk, hogy mi bizony igen szép kis helyet kaptunk ott. Club szekció, 13. sor 3-4 szék. Én ekkor már majd kiugrottam a bőrömből, hogy nem elég hogy ingyen megyek, még ráadásul nem is a legócskább székeket kaptuk. Sőt, olyannyira közel volt a szék a pályához, hogy amikor a zenekar bevonult fel kellett baktatnom legalább 20sort hogy lássan a formációt amit képeztek (first world's problem :D).

A Purdue zenekara levitálni is tud, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy legyőzzék a Buckeyes-t :)

Buckeyes híres zenekara

A hapek simán lement hídba.

O-H-I-O in progress

Hangosabban!!!

Előzetesben csak annyit tudtam az ellenfélről, hogy a host apukám nem szeretei őket, mert hogy az ő régi egyetemének a nagy riválisai -ő az Indiana University-re járt Bloomington, Indianaban, a Purdue University pedig West Lafayatte, Indiana-ban található-. Úgy hogy eleve ellenszenvvel indítottuk a kapcsolatunkat a 'Boilermakers'-szekkel (ez pedig az ő becenevük). De hát szerintem amúgy is természetes, hogy a hazai csapatnak fogok szurkolni, főleg, hogy a hapsi aki előttünk ült tuti megvert volna minket, ha egy rossz szót is szóltam volna a Buckeyes-ról :D Pedig lehetett volna mit mondani róluk. Az első két negyedben épphogy csak elviselhető volt a játékuk, a harmadik negyedben már a siralmas kategóriát is alig karcolták, aztán az utolsó negyed utolsó 3. percében úgy döntöttek hogy elkezdenek végre játszani is. Ennek eredményeképpen 46másodperccel a vége előtt sikerült közel jutni az ellenfél gólvonalához és 20másodperccel a vége előtt egy touchdown-ot szerezni. Ez azonban még mindig nem lett volna elég a győzelemhez, mivel ez csak 6pontot ér. Az állás ekkor 22-20 volt a Purdue-nak. Ami a stadiumban zajlott ekkor, az elképesztő volt. Mindenki sikítozott, ugrált, bíztatta a csapatot. Szabály szerint ezekután vagy egy field-goal következik 1pontért (általában ez történik, mivel ez nagyobb eséllyes sikerül), vagy kb 10yardnyira a gólvonaltól újra megpróbálhatnak touchdown-ot szerezhetni, de ezúttal csak 2 pontért. 3másodperccel a vége előtt OSU úgy döntött, hogy ők újabb touchdown-ot produkálnak és ezzel egyenlítenek. 3 másodperc!!! El sem hittem, amikor ez megtörtént. 3perccel előtte meg már vonultak el az emberek csalódottam, hogy ezt jól elszúrtuk és vesztettünk. A fejem már fájt a sok kiáltástól meg ugrálástól, ráadásul az sem segített, hogy hideg volt (50%-os eséllyel az esőre, ami csodák-csodájára elkerült minket) meg éhes is voltam nagyon. De itt még nem volt vége a történetnek. Ewelina már ment volna, amikor is szóltam neki, hogy ez még nem a vége, most jön a hosszabbítás. Mindenki úgy fel volt pörögve, hogy csak na, azt le sem lehet írni. Aki volt már Szolnokon Olaj meccsen, vagy Szegeden Pick meccsen, azok tudják miről beszélek.

Ewelina is örül :)

Amikor megnyerték a meccset.

A hosszabbításban mindkét csapatnak van egy-egy lehetősége a touchdown-ra, azaz a labda gólvonal mögé juttatására 25 yard-ról. Buckeyes kezdett és szerzett sikeresen egy gyönyörű touchdown-t egy gyönyörű field góllal együtt. Ewelina ezután már megint útnak indult volna, mert hogy nyertünk, nem? Elvégre most már mi vezettünk 7ponttal. Á, dehogy is; mondtam neki, hogy lassan a testtel, mert ha jól emlékszem, akkor most jön a másik csapat, hogy ugyanezt véghez vigye. Sajnálatos módon nekik már nem sikerült. 2-szer sikerült intercept-elni, vagyis megakadályozni hogy a passz eljusson ahhoz akinek passzolták, majd 3. down-ra 5yardot tudtak megtenni, és 4-re sem tudtak tovább jutni 3yardnál. Tehát a játék véget ért ekkor. 29-22-ra Ohio State elverte a Purdue-t. OoooOoooOooooOOOoooOooo! Mindenki ezt énekelte kb, plusz ment a Go Bucks!!!! Buckeyes! sikítások amíg The White Stripes Seven Nations Army zenéjét nyomatták rendesen, ahogy az utolsó videón hallható is. (külön figyelem 0.50 körül amikor beindul a gitár, na arra a részre énekeltük az OooOOooOooo-t /O, mint Ohio, ha nem lenne egyértlmű :D/). Amúgy nagyon jó ütős, ritmusos zenéket találtak arra, hogy még jobban felpörgessék az embert. Belinkelek ide még egy videót a youtube-ról, hogy az egész félidős műsort láthassátok minden formációval együtt. A videó sajna nem az enyém, én tényleg túl alacsonyan ültem ehhez, de sebaj majd legközelebb :) És változtattam a link betűszínén is, hogy ezekután könnyebben megtaláljátok- köszönöm Berni az észrevételt ;)

 Előre is bocsi, amiért csak így idedobáltam nektek a képeket és a videókat. De nekem egyáltalán nem engedelmeskedik a blogger.com és iszonyat hülyén mozgajta a képeket. Szerettem volna én is ha kicsit rendezett, de akár hogy is akarom, szerinte nincs elég hely két fekvő képnek egymás mellett (pedig én látom, hogy van, de akkor sem hiszi el ezt nekem). Addig is amíg megtanulom kezelni a saját blogomat, élvezzétek ezt a kis ízelítőt a foci meccs hangulatáról :)

Mi sem hittük el, hogy első meccsünk és ilyen izgalmas lett a vége. Tudjátok ti is, milyen az amikor elmész egy meccsre és tisztán látszik, hogy melyik csapat az erősebb, mondhatni hogy unalmas. Na itt aztán nem így volt. Azt kell, hogy mondjam hogy a Boilermakers jobban megérdemelte volna a győzelmet, mert olyan béna volt a védelmünk egész végig, hogy csoda hogy csak 8ponttal vezettek. Volt egy 83yard-os és egy 100yard-os (egész pályás!) touchdownjuk is. A második eset azt jelenti, hogy a játékos végifutott a pályán anélkül, hogy egy védekezőbe botlott volna. Ezeket még nagyjából felhoztuk, de így is mindig elengedtük őket. Sokkal összeszedettebbek voltak, mi alig bírtunk 10yardokat összehozni a 4lehetőségekből. Amúgy a négy 15perces negyed több mint 3 és fél óráig tartott. Valószínűleg ez az oka annak, hogy sokan unalmasnak találják, mert nem értik miért áll mindig a stopper. A foci lényege, hogy eljuttasd a labdát passz által a gólvonal mögé (ez a touchdown). Ezt úgy tehetik meg, hogy a kezdőrúgás után van 4lehetőségük arra, hogy legalább 10yardot megtegyenek. Ezeket nevezik "down"-oknak. Ha a 4próbálkozás után sincs meg a 10yard, akkor a védelemből támadó lesz és fordítva. Ha meg van a 10yard, akkor onnan újra próbálkozhatnak a következő 10yarddal (és ismét 4lehetőségük van rá). Na már most az óra minden esetben megáll amikor a labda földet ér, és a csapatok sok 30másodperces időt is kérhetnek; plusz a negyedek közötti 5 és 20perces szünetekről se feledkezzünk meg. Ezeket összeadva már meg is van, hogy miért ilyen hosszú egy játék. Nem tudom mi törtétn a mi csapatunkkal, de mondom 3perccel a vége előtt feltámadtak hamvaikból, majd a hosszabbítás alatt is gyönyörű tiszta passzokat láttunk, és valószínűleg ez volt az a pillanat amikor a Boilermakers pedig összeomlott. Sajnáltam is őket, mert ha a foci olyan lenne mint a box, hogy a végén összesítik a meneteket akkor tuti, hogy ők nyertek volna, de így valahogy csak összehoztuk azt a győzelmet.

Félidős Vissza a jövőbe jelenet :) Zene és az autó együtt nagyot ütött!

Majd az alienes jelenet, amikor is a nagy rivális Michigan űrlény játékosait megverik először, azután elviszi az űrhajó.

 Bocsánat a minőségért, de nem rendelkezem a legújabb technológiával. De a lényeg látható és hallható, remélhetőleg. Annyi biztos, hogy eszméletlen milyen koreográfiákat tudnak összehozni. És az ahogy a ritmust tartják és mindneki pontosan tudja, hogy mikor hol van a helye, hihetetlen mennyiségű munkát igényelhet. Mindenesetre jogosan híres az OSU marching band :) Sajnálatos módon a Final Countdown vége lemaradt mivel lemerültek az elemek a kamerában, és ennek ksözönhetően a Vissza a jövőbe részt sem sikerült felvennem, csak a legeslegelejét. De legalább van róla képem.

 Meccs előtt és 100ezer szurkolóval később :)

Valószínűleg a játék érdekesebb volt számomra, mint fényképezkedni.

Szinte meg is tudtam volna érinteni őket, olyan közel voltunk a pályához.

Csak úgy hozzátenném, hogy Szolnok városa beférne ebbe a stadiumba. Csak kicsit volt lenyűgöző látvány. Üresen és tele is.

Ha jól megnézitek a képet, akkor észre lehet venni, hogy itt szürke az egész lelátó,
majd amikor elkezdődött a meccs, minden pirosban színlett.

 
Szóval izgalomban bőven volt részünk, mégis csak jó játéknak voltunk a szemtanúi és mégegyszer hangsúlyozom, hogy tök ingyen! Őszintén mondhatom, hogy az egyik legjobb élményem, mióta itt vagyok az USA-ban. Ez tényleg olyan amit szinte csak itt tudsz megtapasztalni, és úgy éreztem, hogy én ide tartozom, meg tudom szokni hogy az emberek itt teljesen megőrülnek a focicsapatjukért :)
A fejem még mindig fáj, hangon egy időre el is ment, de nagyon megérte! Ha tehetném minden meccsre elmennék. Amúgy is hiányzott már ez a fajta adrenalin, de az hogy ilyen közelről láttam mindent... alig bírtam elhinni, hogy ott voltam. Néha-néha még mindig elkap az a furcsa érzés, hogy "igen, megcsináltam; el sem hiszem, hogy itt vagyok, itt élek Amerikában, és olyan dolgokban volt részem, amikről sosem hittem volna, hogy valaha is lesz". Ezekért a pillanatokért érdemes elviselni a gyerekek hisztijét, vagy az idegesítő kultúrális (vagy inkább intelektuális) különbségeket :)

 Pár random kép:

 A mai nap esseményeiről ennyit, legközelebb Sean képeivel jelentkezem, meg még egy meglepetéssel a jövőhéten, amit már előre látok, hogy kb 10%-át fogja érdekelni az olvasóim közül :D Már most nevetek rajta/m. Bebe, Lea, Kriszti és még azok akik értékelték a legutóbbi bejegyzésem, készüljetek, 26-án visszatérek egy különkiadással!!!

Ps.: szóljatok ha van valami gond a videókkal; fogalmam sincs hogy működnek-e vagy sem, ez az első alkalom hogy mozgóképpel is szolgálok :)

Rajongás nélkül élni tudni kell...

...na már most én erre nem vagyok képes.

Pont most láttam egy idióta reklámot, ami eszembe juttatott egy csomó dolgot és a tökétes reakciót rájuk. A reklám itt megnézhető, és azon kívül, hogy a reklámban is található egy frappáns megjegyzés, miszerint "elképesztő, hogy eddig is túléltük" egyből az ugrott be, amit csak pont pár órával előtte hallottam egy Seth MacFarlane interjúban. "That's where I feel disconnected from the rest of my spieces". Igen, engem is elkap jó párszor az az érzés, hogy én nem tartozom ehhez a fajhoz; lehetlen, hogy bármi közöm legyen a többi emberhez ezen a Földön.
Igazából különösebb oka nincs annak (MOST kivételesen), hogy ezzel kezdtem a blogom, ez inkább csak amolyan általános igazságként szolgált itt. Ettől függetlenül sajnálatos módon rengeteg példát találhatunk erre; Seth MacFarlane ezt arra a nyilatkozatra mondta, amit az egyik szenátori címért induló politikus mondott a női testről. Szerinte ugyanis a női test képes lezárni az egész folyamatot nemi erőszak esetén és nem befogadni a "nemkívánatos" spermát. Tádááá!!! Íme ilyen emberek akarnak vezetni egy országot. Kicsit félresikerült az abortusz-ellenes kampány anno augusztusban, de sebaj... Úgy gondoltam, megosztom veletek ezt a kis morális leckét. Vonjuk le tehát a helyes következtetést és ne viselkedjünk fogyatékosan ha nincs papírunk róla; ha pedig van, akkor nem a kormányhivatalban van a helyünk.
Bocsánat, amiért kicsit össze-vissza csaponganak a gondolataim, de egy részről beteg vagyok (úgy értem megfáztam), másrészről pedig rákattantam valamire (helyesebben valakire) és ilyenkor addig, amíg nem osztom meg a világgal mindazt amit láttam és hallottam, addig nem tudok helyrerázódni. Jelen esetben ez a valaki Seth MacFarlane. Gondolom nem lepődtetek meg, mivel szinte vele kezdtem a bejegyzést, de engem egész héten ő foglalkoztatott. A legnagyobb bajom ezzel az, hogy alig ismeri valaki a barátaim közül (lehet nem jó helyen próbálkozom?!) és ezen iszonyat nehéz túltennem magam, hiszen szerintem Seth az egyik legnagyobb tehetség (a maga területén), akit valaha hátán hordott  a Föld. Szóval, akik nem ismernék őt, azoknak most bemutatnám. Ő a Family Guy alkotója, írója, a fél szereplőgárdát ő szinkronizálja, és még sok minden másban is benne van a keze. Igazán tehetséges énekes, zongorista, rendező és valószínűleg üzletemberként is megállná a helyét (nem hiába volt ő a televíziózás legfiatalabb producere 24évesen). Emberek ébresztő!!! Nem igaz, hogy alig van pár ismerősöm, aki szereti a Family Guy-t! Ugyanaz mint a Simpsons család, csak kicsit nyíltabban és élesebben bírálja a tömeget (és számomra viccesebben is -de ez már csak humorérzék fejlettségének kérdése;) ). Amit úgy vettem észre nem mindenki lát meg benne.  És nem mellesleg szerintem olyan édes feje van :) Oké tudom az én ízlésem hagy némi kivetnivalót maga után, de ne mondjátok hogy ti nem találjátok aranyosnak- mint egy jól lakott kis óvodás-. Csak ölelgetnéd amíg le nem törik a kezed (miközben folyamatosan beszéltetnéd, hiszen imádnivaló hangja van- meg vicceseket is mond közben). Azt hiszem februárban végignézem életem első Oscar díjátadóját, ugyanis ő lesz a házigazda. Rendhagyó lesz az biztos!

Aki teheti nézzen Saturday Night Live-ot, mert egyébként is mókás, de a 38.évad 1.részét duplán, sőt triplán is ajánlanám, mert egyrészt Seth a házigazda, másrészt pedig van benne egy Gangnam Style paródia is- sajna angol tudás szükségeltetik hozzá :)

Szóval most hogy a világ is tudja, hogy a mércét olyan szinten magasra helyeztem és olyan elvárásaim vannak, hogy soha egy férfi sem fogja tudni azt elérni és örökre magányos leszek emiatt, ha valaki tud mondani egy olyan hivatást ahol csak filmeket/tv-t kell néznem, majd youtube videókkal elégíteni ki a film által hátrahagyott űrt, az kérem jelentkezzen, mert bennem emberére akadt :D

És most, hogy ezen blogbejegyzésem szinte teljes mértékben linktárrá alakítottam (bocsánat, néhány videó minőségéért, de muszáj voltam a youtube-ra hagyatkozni, mivel ha jól emlékszem, akkor a hulu és nbc videókat nem lehet Magyarországon megnyitni) írok arról is, ami rajtam kívül másokat is érdekel :) Hétfőre sikeresen megfáztam. De ez nem gátolt meg a munkában, hurrá! Kedden remekül indítottunk a fiúval. Nem akart megfürödni, mondván délután football edzése lesz és nem akar kétszer fürdeni, úgy hogy inkább csak este fog lezuhanyozni. Na azért ez nem így működik, nem megyünk mi iskolába fürdés nélkül... de mivel láttam hogy lassan ott vagyunk ahol a part szakad, csak hívtam az anyukát, hogy beszéljen vele. Ez meg is történt és azt hiszem egy alaposabb mosdásban egyeztek ki. Na most erre mit mondjak, nem az én gyerekem. Rendben van, ezen túlléptem még. Biztos csak bal lábbal kelt fel. Utána mindenki -köztük én is- elmentünk suliba. Végig szenvedtem az első órám, majd vártam még másfél órát, hogy egy kis izgalom is legyen az életemben. A pszichológiát tényleg nagyon szeretem, persze ez csak bevezető óra, de tényleg úgy érzem, hogy tudnék ezzel foglalkozni akár huzamosabb ideig is. A másfél órás várakozás igazából egész jó, mivel nincs lehetőségem netezni ezért a második legjobb szokást alakítottam ki; olvasok. Plusz azon gondolkodom, hogy mit csinál 50focista a "természettudomány" épületben minden kedden és csütörtökön 11.30-tól 12.30-ig. Vagy valami különleges felkészítő órát tartanak (mondjuk matek vagy fizika), aminek előfeltétele a focista lét, vagy állandó orvosi vizsgálatokat tartanak.És miért vannak annyian egyáltalán? Hány csapata van az iskolának? Ránézésre kijönne belőlük legalább 3... De köztük van a "padtársam" is pszichóról, úgyhogy még inkább próbálom megfejteni, hogy miért is gyülekeznek állandóan. Az a bizonyos padtárs, amúgy tök értelmesnek tűnik és meg nem mondtam volna hogy focizik. Foci alatt az amerikai változatot értem amúgy. Legelső órán volt egy kisebb csoportmunka, ahol bemutatkoztunk egymásnak és hát ugye muszáj volt beszélnünk egymással, úgyhogy mondhatni hogy megtörtük a jeget akkor :D Persze most már csak nem kéne hagynom, hogy visszafagyjon az a jég... erről majd később. Suli után sajnos már nincs időm összeszedni magam, szinte egy időben érek haza Noryval, 20percre rá meg Sean is megérkezik általában. A keddünk mindig zűrösen néz ki, mivel Seannal foci edzése van 6-tól, Nory-t kóruspróbára kell vinnem fél6-kor, ami Columbusban van és este fél9-ig tart. Tehát meg kell csináltatnom a leckéjüket 5-re, hogy legyen időnk vacsorázni is. Természetesen mindig rohanás a vége, főleg hogy Seanhoz aztán lehet beszélni ilyenkor, semmi nem jut el az agyáig. Kedden kifejezetten fáradt lehetett és az én betegségem sem segített ezen. Először is megjött, beszélgettünk egy kicsit 4-esben -anyuka üdvözölte a gyerekeket- én kérdeztem van-e leckéje, mire ő csak fancsali képet vágott, majd közölte hogy ő játszani akar. Megegyeztünk, hogy fél5-ig játszik, utána házi feladat készítés van. Közben feljött egyszer értem, hogy menjek le játszani, de mivel vacsorát kellett csinálnom, ezért nem tudtam. Láttam rajta, ez megint nem volt ínyére. Fél5 után lementem hogy megkérjem csinálja meg a háziját, mire elkezdtett nekem magyarázkodni, hogy ő nem akar házit írni és játszani akar; na mondom akkor itt az ismétlés ideje, és megint levezettem neki miért nem tudok játszani vele aznap, és hogy neki miért kell akkor rögtön házit írnia. Nagy nehezen felimádkoztam a gyereket a pincéből, mire 10perccel vacsora előtt benyögi, hogy ő bizony snack-et akar. Mondtam neki, hogy felesleges mert mindjárt kész a vacsora. Erre megint csak  azt a bizonyos "miért kell ilyen utálatosnak lenned" nézést kaptam válaszolul, majd elkezdett vitatkozni, hogy ő márpedig éhes és legalább egy Gogurt-öt enni akar (joghurt keskeny műanyagba csomagolva-talán egy joghurtos doboz felének felel meg a mennyiség ami benne van). Ezt már ráhagytam. Természetesen ahogy kereste a joghurtot lelökte a tartót amiben a hagyma volt. Felvette, kidobtuk a hagymát és kész, de láttam, hogy készen volt akár az egész világot hibáztatni ezért. Itt már azért kezdett elfogyni az én türelmem is. A hangsúlyomon már tuti érződött, hogy nincs jó kedvem többé, de amikor leült a joghurttal a kanapéra és még mindig nem mutatott semmi jelet arra, hogy leckét fog írni, na ekkor már erőteljesebben utasítottam, hogy kezdjen neki, mert később már nem lesz ideje. Erre már választ sem kaptam, csak hátatfordított nekem és tovább ült a kanapén. Szerencséjére nem vagyok kiabálós, ezért csak elmagyaráztam, vagy inkább egy monológot tartottam arról, hogy ma enm tudom mi baja van velem, egész nap csak az ellenkezőjét csinálta mint amit mondtam, és hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés, én onnanstól kezdve nem szólok neki többször; akkor eszik amikor akar, azt amit akar, akkor készülődik el focira amikor akar, és az sem érdekel ha a házit nem csinálja meg. 9éves, van már annyi esze, hogy tudja ezek az ő felelősségei. A végén mégis csak megcsinálta a leckét vacsora előtt, de mondhatni hogy igen rideg hangulatban ettünk meg a vacsorát. Röpke másfél óra alatt sikerült elérnie hogy az agyvizem 38fokról 100fokon forrjon. Én fél6-kor fogtam Nory-t és elindultunk felvenni még egy lányt a kórusból, majd sikeresen dugóba kerültünk. 20percig tartott 3mérföld megtétele (5km). Volt valami baleset, meg Obama is ellátogatott hozzánk, úgy hogy autópálya kilőve, sosem jutottunk volna el a kórusba időben. Már egész jól ismerem a környező utakat, úgy hogy miután sikeresen kijutottunk a dugóból végre volt egy kis remény is, hogy odaérünk még aznap. A legvégén csak 5perc késésben voltunk, de ahhoz képest hogy általában 20perccel hamarabb érünk oda, ez igencsak gyenge teljesítmény. Legalább volt időm lehűteni magam. Mikor hazaértem szerencsére még senki nem volt itthon. Anyuka ott maradt az edzésen és csak fél8körül jöttek haza. Volt egy olyan érzésem, hogy Sean tuti panaszkodott az anyjának rólam, hogy milyen szőrösszívű is vagyok, de azt hiszem nem azt a választ kapta amire számított, mert amikor feljött hozzám legnagyobb meglepetésemre egy bocsánatkéréssel üdvözölt. Persze én lüke nem tudtam már rá haragudni, úgy hogy mindeketten bocsánatot kértük egymástól és megbeszéltük, hogy csak fáradtak vagyunk/voltunk. Próbáltam dühös lenni, de nem volt tovább semmi értelme. Nem éppen a legszörnyűbb dolgokat tette, csak a sok apró ellenkezéssel felhúzott a végére. Ettől függetlenül a szerdai nap az jól telt el, semmi nem történt. Majd a csütörtököt is viszonylag simán vészeltük át.
Szerdánként találkozom Ewelinával a lengyel au pairrel, ugyanis együtt készülünk a TOEFL-re és kedd este amikor sms-eztünk, hogy akkor találkozunk-e, mondtam neki hogy most már tényleg el kéne kezdeni készülni és nem csak összeülni heti egyszer egy traccspartira. Egy hónappal ezelőtt valamiért Tim Horton's-ra esett a választás, és azóta az a törzshelyünk. Mindenkinek ajánlom, aki az Államokban vagy Kanadában van, hogy keressen fel egy Tim Horton's-t és vegyen egy banana nut muffin-t. Legeslegjobb a világon! Valahogy szóba jött ez kedden sms-ezés közben és eszembe jutott, hogy mi lenne ha arról írnánk egy-egy esszét hogy a muffin miért jobb mint bármely férfi. Először gyereket írtam, mivel még dühös voltam, de aztán módosítottuk férfira. Vicces volt amellett érvelni, hogy miért egyszerűbb egy muffinnal együtt élni, mint egy férfival, de már épp ideje volt elkezdeni gyakorolni. Mint kiderült nagy szükségem is van rá, mert hogy teljesen elfelejtettem hogyan kell összerakni egy épkézláb fogalmazást. És mivel Ewelina sosem tanult komolyabban levelet írni, ezért egy ilyen könnyedebb téma pont jó volt neki bevezetőnek. Először ugyan nem akarta elhinni, hogy én ezt komolyan gondolom, de a végére mindketten egész jó kis érvelést hoztunk össze a muffinok mellett/férfiak ellen. Ha van valami érdekes tippetek a következő érvelő szövegünkhöz, csak kommentelj és felvetem Ewelinának is :)

Csütörtökön, ahogy mondottam suliban is voltam és már hetek óta készültem arra, hogy a köszönésen kívül még valamit odalököt Cameronnak (a.k.a. padtárs). Már kedden is készültem valamivel, de valahogy nem vitt rá a lélek. Viszont csütörtökön mikor vége volt az órának, -érdekes módon mi mindig majdnem a legutolsók vagyunk akik elhagyják a termet- gyorsan mielőtt elvágtattam volna, ijedten visszafordultam és elhadartam neki, hogy sok sikert a tetszttel kedden. Azért hangsúlyozom ki a hadarást, mert ha ideges vagyok, akkor hadarok. Íme a gondolatmenet: Azért mert félek attól, hogy hibázni fogok vagy nem fogják megérteni azt amit mondok, mindig szeretnék túl lenni az egészen a lehető leggyorsabban. Ennek érdekében még inkább felgyorsítom a beszédem. Minek következtében a szavak gyorsabban akarják elhagyni a szám, mint ahogy gondolkodom- aminek 80%-ban az az eredménye, hogy elfelejtem mit és hogyan akartam mondani. Tehát bekövetkezik az, amitől az elején féltem és ez még inkább gyorsít rajtam a következő alkalommal. Logikus, nemde? Ha részecskegyorsító lenne az agyam, mást sem kellene csinálnom mint helyes fiúk előtt beszélni és máris olyan mennyiségű sötét anyagot hoztam volna létre, amivel az univerzumot is meglehetne semmisíteni. Majd újrateremteni. Oké, nerd-session vége. Vissza a témához. Szegénynek alig volt ideje feldolgozni,d esikerült neki, és akkor is megérte mert viszonzásul kaptam egy 32fogas mosolyt és egy köszit, valamint egy "jó volt látni téged"-et (előtte héten nem voltam órám, de úgy néz ki ezt ő is észrevette)... Izgi, mi? Olyan mintha egy 5. osztályos tinilány napjóját olvasnátok :D Ezzel én úgy érzem, hogy átpasszoltam neki a labdát, most ő jön azzal, hogy rám köszönjön vagy valami. Uhh, milyen rosszul néz ki ez visszaolvasva :D Tényleg ez a legizgalmasabb amivel be tudok számolni?! Azt hiszem igen :) Sajnállak titeket kedves olvasóim, mivel olyan hülyeségekről írok, amiket talán még a családtagjaimtól sem várhatnék el, hogy érdekelje őket :D De igazából jól esik megint írni, még akkor is ha órákig fogalmazok egy-egy bejegyzést. Remélem valamilyen szinten azért ti is szórakoztatónak találjátok, azt ahogyan szenvedek az emberek között, valamint azt, ahogyan elültöm az időt és bele merülök egy-egy érdekes ember életébe, hogy aztán titeket untathassalak vele :) De ha már csak egy embernek is kedvet adtam a Family Guy-hoz ezzel a bejegyzéssel, akkor már megérte megírnom :D Nézzetek meg minden linket amit betettem (keressétek az enyhén sárgább színű szavakat a szövegben) és utána nézzetek meg még többet!!!!!!!! Lassan Tom Hardy szintre emelem rajongásom Seth iránt (az azért nem semmi...).
Legközelebbre megint beszerzek valakit akiről írhatnék, vagy szerzek még több videót, amiben gyönyörködhetünk. Vegyétek úgy, hogy igazából csak a 'Bevezetés az amerikai popkultúrába' nevű óra jegyzeteit olvasgatjátok és én vagyok a tanárotok :D
Na mindenkinek szép szombatot! Hamarosan újra jelentkezem

Bocsánatotokért esedezem

Azt hiszem felesleges magyarázkodnom. Meg amúgy is, egy kép többet ér 1000 szónál. 4 kép pedig 4000-nél.... Szóval erről ennyit :D Simplán csak ellustultam, majd el is felejtkeztem a blogomról.
A nyár hosszú volt és sok minden történt. Valószínűleg vissza-vissza fogok térni egy-egy beszámolóval, de egy bejegyzésben bepótolni mindent lehetetlenség volna. Szóval októbert írunk és ismét ősz van... bakker fogalmam sincs hogyan kezdjek bele a blogírásba megint :D Mikről írtam én anno? Mi az, ami érdekel titeket??? Márha még van olvasóm egyáltalán.
Oké, nagyjából a hetem még mindig ugyanúgy néz ki mint eddig, kivéve hogy 15perccel korábban kezdek. Na ennyire izgalmas a munka. Érzelmileg viszont már teljesen máshogy állok hozzá. Egy kicsit belefáradtam, sok kedvem nincs a munkához, leginkább csak  aludni szeretnék. Ez nem azt jelenti hogy nem szeretem a gyerekeket vagy bánom hogy hosszabbítottam -ja igen; egy teljesen évvel hosszabbítottam a családdal, úgy hogy 2013 novemberéig még itt esz a fene engem :) - csak jól esne egy kis változatosság, vagy valami nyaralás féleség. De erről is lemondhatok mostanság, ugyanis erős spórolásba kezdtem. Rájöttem, hogy sokkal több pénzemnek kéne lennie, mint amennyi most van. Az amerikai egyetemi álom pedig még mindig életben van, és dolgozgatom rajta, hogy mit hogyan is kéne. Egy hónap múlva ilyenkor megyek TOEFL-re, ami vicces lesz, mert teljesen elfelejtettem írni angolul, szóval a betűzés az nevetségesen rosszul megy. Bárki, akinek van valami ötlete, hogy hogyan is tudnék ezen változtatni, az legyen olyan kedves és ossza meg velem is a titkát. Amúgy megint járok suliba; most is két órát vendéghallgatok az Ohio Wesleyan University-n. Az egyik 'American National Government' - baromi unalmas- a másik pedig 'Introduction to Psychology' - baromi izgalmas. A pszichológiát tényleg szeretem és érdekesnek is találom annyira, hogy talán a jövőben is ezzel foglalkozzak. Jelen pillanatban a profilozó munka tetszik, de ez később még változhat. Viszont most úgy érzem, hogy a kriminál pszichológia felé fogom venni az irányt egyszer.
Na már most az eseménytelen mindennapjaimról azt hiszem csak ennyit tudok mondani. Az hogy, hogyan is érzem magam... az már más kérdés. Vegyes érzelmeim vannak. Egyik nap 1500% hogy itt maradok bármi (legális) áron is, a másik nap pedig "hmm Skócia is egész szép lehet" gondolatok röpködnek a fejemben. Egy hét múlva töltöm a 11. hónapom itt és ha visszatekintek, iszonyat furának tűnik az egész. Olyan álom-szerű- ezt nem úgy értem, hogy én mindig-minden percben boldog voltam/vagyok, hanem mint ahogy egy álom is tűnhet több órásnak, ahogy éppen álmodod, egészen addig amíg fel nem kelsz és rájössz, hogy az egész egy pillanat műve volt (vagyis lehet hogy nem veszed ezt észre, de hidd el, ez így van; pszichón tanultam ;D). Tehát amit ezzel mondani akartam, hogy soknak is tűnik meg nem is. Az pedig, hogy 13 hónap még hátra van, egyenes borzasztó kimondani. Mint ahogy mondottam, kettős érzelmeim vannak. Rengetegnek érzem azt, hogy még 13hónap amíg hazamehetek, de ugyanakkor meg nem akarom hogy vége legyen az itteni életemnek, és pánikolok amikor arra gondolok, hogy talán nem térhetek vissza. "Mi van?! Most akkor szeretsz ott lenni, vagy nem? Ott akarsz tanulni, vagy sem???"- olvasói gondolat. Igen, sok sikert a gondolataim kibogozásához! Még nekem sem sikerült, de ez nem is meglepő szerintem :)
Akkor most egy kicsit a szociális helyzetemről is. Socially awkward- ha valaki nem lenne tisztában ezzel a kifejezéssel, akkor annak csak annyit mondanék, hogy, ez vagyok Én! Ha valakinek még így sem lenne egyértelmű: szociális helyzetekben nem éppen megfelelően teljesítő (nem barátkozós, túlságosan visszahúzódó, társalgásokban nem igazán résztvevő). Szerintem értitek mire gondolok. Jó néhányszor előfordult már, hogy meghívtak egy-egy vacsorára, úgymond buliba és mivel mindig csak egy-két embert ismertem ott nagyon sokszor keveredtem kellemetlen helyzetekbe. Csak a folytonos magyarázkodás, hogy ki vagyok, mi vagyok, majd a kínos csend ami minden esetben bekövetkezik az udvariassági körök lefutása után... mivel hogy Forrest Gump is jobb szociális képességgel rendelkezik mint én. Persze, miután már megállt a beszélgetés és a másik fél tovább is lépett, hogy mással is társalogjon mindig eszembe jut, hogy mit kellett volna mondanom, kérdeznem. Mellém vagy egy olyan ember kell, aki sosem fogja be, vagy pedig olyan aki szintén ilyen befelé forduló, de tudja magáról ezt, ezért kevésbé érezzük magunkat kellemetlenül. Szerencsére már mindkettőből találtam magamnak pár barátot. Az, amikor két introvert barátkozik, az kifejezettem vicces tud lenni. Amúgy ezeknek a szituációknak egy nagy előnyük van; idővel az ember csak hozzászokik, hogy kommunikációra képtelen és már nem is izgatja magát- tehát lassan a kínos, semlegessé változik. Magyarán minden csak megszokás kérdése.
Hamarosan megpróbálok pótolni a nyár eseményeiből is. Röviden-tömören most csak annyit mondanék, hogy bejártam a Keleti partot (New York City- Philadelphia- Boston -Washington D.C.), valamint volt lehetőségem megtekinteni egy magyar fesztivált augusztus végén. És valószínűleg egy-két barát még jelentősebb szerepet és egy bővebb jellemzést is fog kapni a jövőben- olyanok akikről eddig még nem hallottatok. Most csak ennyi jut eszembe, de majd megkérdezem nővérem, mivel ő mindig jobban emlékszik mindenre mint én. (Mellesleg lassan abnormálisan feledékeny vagyok :D)